Hírek>> : Alonso: balszerencsés voltam |
Alonso: balszerencsés voltam
2012.10.06. 09:49
Csalódottan nyilatkozott a Ferrari versenyzője, Fernando Alonso a Japán Nagydíj időmérő edzése után. A spanyol versenyző csak a hetedik legjobb időt érte el szombaton, és bár Jenson Button büntetése miatt előreléphet egy pozíciót, érthető módon nem elégedett.
Alonso elmondta, Kimi Räikkönen kicsúszása miatt rendkívül balszerencsés helyzetbe került.
„Nagyon balszerencsés voltam ma a sárga zászlók miatt – az előttem autózóknak még nem volt sárga zászló, a mögöttem érkezőknek pedig már zöld volt” – mondta Alonso. „Azt gondolom, emiatt veszítettük el a negyedik helyet.”
„Jó esélyünk volt arra, hogy jobb helyről vágjunk neki a holnapi versenynek. Nagyon balszerencsés voltam ma, remélem, hogy holnap már szerencsém lesz.”
Alonso hozzátette, ezen a hétvégén is nagy a lemaradásuk az élboly mögött, ám reméli, a vasárnapi versenyt követően is élen áll majd az összetettben.
„Azt gondolom, ezen a hétvégén ismét küszködünk, egy körön nem jó a teljesítményünk – messze el vagyunk maradva a pole-időtől. Évi átlagban mintegy 8 tizedmásodpercről beszélünk. Hogy miért vezetem mégis a bajnokságot, azt nehéz megmagyarázni, de remélem, hogy az élen maradok.”
|