|
Fernando és Alonso
2012.08.22. 17:15
A jó versenyző ismérve a gyorsaság – ez a tézis magától értetődő az autósportban. Ezt alapul véve a sikeres versenyző egyik fő ismérvét akár az embereket megosztó személyiség is adhatná. Hogy egy nagy bajnokot legalább annyian gyűlölnek, mint ahányan imádnak, az részben az eredményesség vonzata: az egyik fél sikere a másik fél kudarcát jelenti, a vereség pedig ugyanolyan intenzív érzelmeket képes kiváltani, mint egy fényes győzelem. Az egyes versenyzők megítélését azonban saját tetteik és médiában történő ábrázolásuk is nagyban befolyásolja. Ez utóbbi különösen érdekes lehet olykor: Michael Schumachert Angliában nyilvánvalóan nem kedvelik, amit Benettonos korszakán túl a helyi sajtónak is „köszönhet”, amely a Damon Hill-lel való küzdelmét megörökítő „történeteiben” értelemszerűen a gonosz szerepét rótta rá.
Hasonló cipőben jár Fernando Alonso is, aki 2007-es McLarennél töltött keserédes szezonja során Lewis Hamiltonnal való, egyre inkább eldurvuló párharcával haragította magára a szigetország lakóit (az érem másik oldala, hogy a spanyolok azóta sem kedvelik Hamiltont). A renault-sként és a korábbi mumus Schumacher legfőbb vetélytársaként addig még Angliában is meglehetősen közkedvelt spanyol heves vérmérsékletével, szókimondó, olykor valóban ellentmondásos stílusával és Hamilton ellen indított hadjáratával feltehetően hosszú időre elveszítette a csatorna túlfelén élők bizalmát, beleértve az éles tollú újságírókat is.
Bár az eltelt idő alatt Alonso és a közvélemény is sokat változott, a ferraris múltja olykor még most is érezteti hatását – például a médiában. A spanyolt viszont mindez hidegen hagyja: „Ha valaki egy bizonyos nemzet versenyzője ellen küzd, normális, hogy ilyesmi történik. Ez volt Németországban is. Minden rendben volt addig, míg Michael Schumacher ellen harcoltam. Aztán a németek újra szimpatikusabbnak tartottak, egészen, míg nem érkezett Sebastian Vettel. Most megint rosszember lettem.”
Az ítélkezés Alonso szerint amúgy is csak akkor lehet igazán megalapozott és komoly, ha annak megalkotója tisztában van azzal, hogy az autókban nem az ember, hanem csak a versenyző ül. „Sosem beszélnek Fernandóról, az emberről, mert nem is ismerik őt. A versenyző Alonso gyakorlatilag csak egy fantáziavilágban létezik, úgy tizenkét-tizennégy éve, míg a magánember Fernando az életem többi részében él.”
Láthatóan vannak helyzetek, amikor a skizofrénia nem betegség, sokkal inkább a normalitás megőrzésének elengedhetetlen feltétele…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés