Hírek>> : A Ferrari még hónapokig elhúzhatja a Massa ügyet |
A Ferrari még hónapokig elhúzhatja a Massa ügyet
2012.08.22. 17:12
A Scuderia Ferrari minden valószínűség szerint még hónapokon át ülni fog a Massa ügyön, mely nem feltétlen jelent jót a tapasztalt brazil versenyzőnek.
Felipe Massa ülés nélkül maradhat a 2013-as idényre.
A 31 esztendős brazil pilóta 2006 óta versenyez a Ferrarinak. Felipe Massa már több alkalommal is nehéz helyzetbe került Maranellóban, de eddig minden alkalommal ő jött ki győztesen a tárgyalásokból, és továbbra is a legendás márka versenyzője.
Massa kontraktusa hetekkel ezelőtt érvényét veszítette, így a brazil pilóta a korábbi szerződésében foglalt opciójával már biztosan nem tud élni. Mindez azt jelenti, hogyha Felipe jövőre is a gárda pilótája maradhat, akkor ebben az esetben egy teljesen új kontraktust kellene aláírnia, ami minden bizonnyal lényegesen más feltételeket tartalmazna mint eddig.
A spanyol AS és az olasz Autosprint is azzal számol, hogy a Massa ügy a következő hetekben nem fog véget érni, és még hónapokon át kérdéses lesz a pilóta jövője. Felipe mindenképpen az olaszokkal maradna, de azt elmondta, ha távoznia kell, csak akkor marad a Formula-1-ben, ha egy erős istálló ajánl neki szerződést.
Miután Sebastian Vettel és Mark Webber is biztosan a Red Bull istállónál marad 2013-ra, valamint Jenson Button érvényes szerződéssel rendelkezik a McLaren istállónál, kevés opciója maradt Luca di Montezemolo csapatának. Stefano Domenicali csapatfőnök abban bízik, hogy Massa a folytatásban erős lesz, ami egy új szerződést érhet versenyzője számára.
Miután nincs sok szabad hely 2013-ra a rajtrácson, Massa akár az F1-es „tagságát” is elveszítheti. Ha azonban a brazil élni tud a rendelkezésére álló lehetőségekkel, akkor jövőre is Fernando Alonso csapattársa lesz.
A Ferrarinál még mindig Adrian Sutil lehet a legnagyobb esélyes Massa helyére. A tapasztalt német tavaly vesztette el az ülését a kategóriában, és jelenleg is csapatot keres magának a sportban. A pletykák szerint a Ferrari már hosszú hetek óta tárgyal Sutil menedzsmentjével, de még mindig nem született döntés a párost illetően. Az olaszok nem szívesen váltanának jövőre, de, ha Massa nem tud folyamatosan villantani és pontokat rabolni a riválisoktól, Maranellóban lépni fognak.
|