Hírek>> : 19+1 érdekesség a Brit Nagydíj után |
19+1 érdekesség a Brit Nagydíj után
2012.07.09. 18:10
A Brit Nagydíj után ismét sok érdekességgel szolgálhatunk. Alonso közel áll, hogy megdöntsön egy Schumacher-rekordot, Button pedig 13. nekifutásra sem tudott felállni a dobogóra hazai versenyén.
- Mark Webber negyedszer állhatott fel a dobogó legelső fokára Silverstone-ban, és másodszor a legfelső fokára.
- Az első ausztrál Forma-1-es világbajnok, Jack Brabham itt kezdte meg a pályafutását 1955-ben.
- Alonso 21. egymást követő versenyen szerzett pontot, így egyre közelebb áll hozzá, hogy megdöntse Michael Schumacher rekordját, aki a 2001-es Magyar Nagydíj, és a 2003-as Maláj Nagydíj között 24-szer tudta ezt megtenni.
- Ebben az évben először fordult elő, hogy az előző futam győztese dobogóra tudott állni a soron következő futamon. Alonso nyert Valenciában és második lett Silverstone-ban.
- Vettel először állt dobogón, mióta megnyerte a Bahreini Nagydíjat.
- Most fordult elő először az idén, hogy mindkét Red Bull pilóta a dobogóra állhatott.
- Massa legjobb eredményét érte el a 2010-es Koreai Nagydíj óta. Akkor szintén negyedik lett.
- Raikkönen nem esett ki versenyből a 2009-es Német Nagydíj óta – igaz, esetében ez csak 17 versenyt jelent.
- Grosjean idén minden befejezett versenyén pontot tudott szerezni.
- Hamilton az idén csak egyszer nem szerzett pontot (Valenciában)
- Bruno Senna kilencedik lett élete első Brit Nagydíján, ezzel csapata leelőzte a Force Indiát a csapatok versenyében.
- Jenson Button 13 alkalommal indult a Brit Nagydíjon, de még soha nem sikerült felállnia a dobogóra.
- Rosberg az összes Brit Nagydíjat befejezte pályafutása során, de ilyen rossz helyen még sosem végzett. 15. lett.
- A Ferrari a 2010-es Szingapúri Nagydíj óta nem szerzett pole pozíciót, egészen szombatig, amikor Alonso megtörte a negatív sorozatot.
- Alonso az első nem brit pilóta, aki háromszor szerzett itt első rajthelyet. Jim Clark, Nigel Mansell és Damon Hill szintén háromszor indult pole pozícióból.
- Webber második helye a rajtrácson azt is jelenti, hogy a Red Bull megszakítás nélkül ötödször volt az első sorban a Brit Nagydíjon.
- Raikkönen 100. alkalommal került be a top 6-ba az időmérőn, éppen a hatodik helyével.
- Jean-Eric Vergne harmadszor tudott bejutni a Q2-be az elmúlt nyolc versenyből, de a rajtrács büntetése miatt így is a 23. helyről indult.
+ 1 Romain Grosjean az egyetlen pilóta, aki mindig az első 10-ben volt az idei időmérő edzésen.
|