Hírek>> : Domenicali szerint a bajnokság továbbra is nyitott |
Domenicali szerint a bajnokság továbbra is nyitott
2012.07.09. 17:56
A Ferrari arra számít, hogy a világbajnoki címért folytatott küzdelem továbbra is nyitott marad, annak ellenére, hogy a maranellói istálló és a Red Bull is kezd ellépni üldözőitől.
Fernando Alonso nagyon közel került ahhoz, hogy ő legyen az első pilóta 2012-ben, aki két egymást követő futamon diadalmaskodni tud, ám a Brit Nagydíj utolsó köreiben Mark Webber elhappolta a győzelmet a kétszeres világbajnok spanyol pilóta orra elől.
A Ferrari és a Red Bull is idei legjobb produkcióját nyújtotta Silverstone-ban, miközben a McLaren csak szenvedett. Azonban Stefano Domenicali, a maranellóiak csapatfőnöke nincs meggyőződve arról, hogy a folytatásban is ez marad a helyzet, és úgy gondolja, úgy a McLaren, mint a Lotus alakulata komoly kihívást jelenthet majd számukra a folytatásban.
„Nagyon szoros a küzdelem. Nagyszerű látni, hogy Fernando továbbra is vezeti a bajnokságot, és a sport szempontjából az is jó, hogy Lewis [Hamilton] és Sebastian [Vettel] is pontokat veszített” – nyilatkozta Domenicali.
„Ha megnézzük a silverstone-i helyzetet, és az első négy autót, akkor megállapíthatjuk, hogy sikerült a megfelelő irányba előrelépnünk a teljesítmény szempontjából. De ez a bajnokság továbbra is teljesen nyitott.”
„Őszintén szólva, nem hiszem, hogy a többiek a későbbiekben is le lesznek maradva. Biztos vagyok benne, hogy a McLaren küzdeni fog, hogy felzárkózzon, és a többiek is nagyon közel vannak.”
„A Lotus tempója lenyűgözött. Ha megnézzük, Grosjean az első körben kiállt a boxba, és végül hatodikként végzett. Szóval a mezőny rendkívül szoros.”
Ugyanakkor Domenicali azt is elárulta, annak ellenére, hogy a Ferrari eddig nagyszerűen szerepelt idén, addig nem lesz elégedett, míg meg nem bizonyosodott róla, hogy csapatáé a mezőny leggyorsabb autója.
„Amikor ennyire szoros a bajnokság, és egy területen le vagy maradva, akkor az még problémát jelenthet a szezon végén. Örülök, hogy azt látom, hogy az emberek a munkára összpontosítanak, és nem törődnek azzal, hogy mivel próbálják őket megzavarni. Nem vagyok elégedett, és addig nem is leszek az, amíg nem a miénk a legerősebb autó. Jelenleg még nem tartunk itt, de már nagyon közel járunk.”
|