Hírek>> : Lewis Hamilton elsőségével zárult az első nap |
Lewis Hamilton elsőségével zárult az első nap
2012.07.06. 16:57
A hazai pályán versenyző Lewis Hamilton nyerte a Brit Nagydíj második szabadedzését, ahol az első gyakorláshoz hasonlóan vizes pályán kellett vezetniük a pilótáknak. Második lett Kamui Kobajasi a Sauberrel, a harmadik helyen pedig a hétszeres világbajnok Michael Schumacher végzett a Mercedesszel.
Az edzés elején csupán Timo Glock és Bruno Senna ment ki a pályára mért kört teljesíteni, a többiek a bokszban vártak, hogy javuljanak a körülmények. A csapatok többsége azért maradt a garázsban, mert csupán három szett esőgumi áll rendelkezésükre hétvégén, és mivel szombatra és vasárnapra is esőt mondanak az időjósok, mindenki igyekezett spórolni. A tréning kezdete után 35 perccel elcsendesedett az eső, háromnegyed óra elteltével pedig Kobajasi merészkedett ki a pályára, akit aztán többen követtek.
Harminc perccel az edzés vége előtt azonban piros zászlóval kellett megszakítani a tréninget, ugyanis Bruno Senna a 14-es kanyarban megcsúszott, majd a falnak csapódott és összetörte Williamsét. Az edzés nyolc percig szünetelt, így a hátralévő 20 percben körözhettek a versenyzők.
Ekkor futotta leggyorsabb körét Hamilton, amely 1:56.345 volt, több mint egy tizedmásodperces hátránnyal Kobajasi követi őt a második helyen, harmadik lett Schumacher, akinek lemaradása pontosan két tized az első helyen végzett brithez képest.
Schumachert csapattársa, Nico Rosberg követi a negyedik helyen, ötödik lett Sergio Perez (Sauber), hatodik Jenson Button (McLaren), hetedik Heikki Kovalainen (Caterham), nyolcadik Kimi Räikkönen (Lotus), kilencedik Nico Hülkenberg (Force India), a tizedik pozícióban pedig Fernando Alonso végzett a Ferrarival, aki az edzés utolsó percében a falhoz csapta autóját, így első vezetőszárny nélkül volt kénytelen visszagurulni a bokszba.
Nem teljesített mért kört Romain Grosjean, Daniel Ricciardo, Pedro de la Rosa és Mark Webber sem. Utóbbi versenyző csapattársa, Sebastian Vettel csupán a tizenharmadik lett, így a Red Bull számára nem végződött túl sikeresen a második szabadedzés.
Brit GP
|
Silverstone
|
2. edzés
|
Helyszín
|
Silverstone Circuit, Nagy-Britannia |
Időpont
|
2012. július 6., péntek, 15:00-16:30 (CET) |
Pályahossz
|
5891 m |
Időjárás
|
Esős (levegő 15-17 fok, aszfalt: 15-17 fok) |
|
Versenyző
|
Csapat
|
Köridő
|
Hátrány
|
Kör
|
1 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:56.345
|
|
8
|
2 |
Kamui Kobayashi |
Sauber-Ferrari |
1:56.474
|
0.129
|
16
|
3 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1:56.545
|
0.200
|
12
|
4 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:56.567
|
0.222
|
9
|
5 |
Sergio Perez |
Sauber-Ferrari |
1:57.493
|
1.148
|
13
|
6 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:57.948
|
1.603
|
9
|
7 |
Heikki Kovalainen |
Caterham-Renault |
1:58.580
|
2.235
|
10
|
8 |
Kimi Räikkönen |
Lotus-Renault |
1:58.897
|
2.552
|
8
|
9 |
Nico Hulkenberg |
Force India-Mercedes |
1:58.943
|
2.598
|
12
|
10 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:59.015
|
2.670
|
14
|
11 |
Paul di Resta |
Force India-Mercedes |
1:59.429
|
3.084
|
9
|
12 |
Pastor Maldonado |
Williams-Renault |
1:59.472
|
3.127
|
6
|
13 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing-Renault |
1:59.476
|
3.131
|
10
|
14 |
Jean-Eric Vergne |
STR-Ferrari |
1:59.854
|
3.509
|
7
|
15 |
Felipe Massa |
Ferrari |
2:00.565
|
4.220
|
7
|
16 |
Timo Glock |
Marussia-Cosworth |
2:00.820
|
4.475
|
11
|
17 |
Bruno Senna |
Williams-Renault |
2:01.099
|
4.754
|
6
|
18 |
Vitaly Petrov |
Caterham-Renault |
2:01.348
|
5.003
|
12
|
19 |
Charles Pic |
Marussia-Cosworth |
2:03.719
|
7.374
|
8
|
20 |
Narain Karthikeyan |
HRT-Cosworth |
2:04.774
|
8.429
|
8
|
21 |
Romain Grosjean |
Lotus-Renault |
-
|
-
|
1
|
22 |
Daniel Ricciardo |
STR-Ferrari |
-
|
-
|
2
|
23 |
Mark Webber |
Red Bull Racing-Renault |
-
|
-
|
1
|
24 |
Pedro de la Rosa |
HRT-Cosworth |
-
|
-
|
0
|
|