Hírek>> : Alonso és Hamilton is büntetést érdemelt volna Valenciában |
Alonso és Hamilton is büntetést érdemelt volna Valenciában
2012.07.06. 10:40
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) a történtek ellenére eltekintett a büntetésektől a 2012-es Európai Nagydíjon. Fernando Alonso és Lewis Hamilton is megúszta az esetet.
A 2012-es Európai Nagydíjat követően két újabb büntetést is ki lehetett volna róni a mezőnyben szereplő két versenyző között.
A német Auto Motor und Sport jelentése szerint a csapatfőnökök csütörtökön ültek össze egy találkozó keretében Silverstone-ban az esetet követően.
Az ügyben érintett két versenyző Fernando Alonso és Lewis Hamilton volt.
Az FIA tisztviselői megerősítették, hogy Alonso és Hamilton technikailag vétett a szabályok ellen, és, ha a rivális csapatok hivatalosan tiltakoztak volna ellenük, szankciókra számíthattak volna.
A jelentés szerint Hamilton két alkalommal is megelőzte Sebastian Vettel autóját a verseny előtti bemelegítő körben, ami gyakorlatban nem megengedett.
Alonso a másik oldalon pedig azzal szegte meg a szabályokat, hogy átvett egy spanyol zászlót az egyik marsalltól, hogy a tömeggel ünnepeljen.
A „fekete lista” szerint az elmúlt 10 évben kirótt büntetéseket illetően egyértelműen Hamilton áll az élen…
|