Hírek>> : Ecclestone: ez egy történelmi szezon |
Ecclestone: ez egy történelmi szezon
2012.06.18. 13:58
A 2012-es évad első hét futamán hét különböző pilóta nyert – ezzel pedig az idei Formula-1-es világbajnoki sorozat új rekordot állított fel.
Ugyanakkor számtalan váratlan eredmény is született. Sergio Pérez második lett Malajziában és harmadik Kanadában, míg Pastor Maldonado megszerezte a Williams első győzelmét a 2004-es Brazil Nagydíjat követően.
Ez azonban csak néhány meglepetés eredmény abból a szezonból, melyet Bernie Ecclestone úgy aposztrofált, mint a legizgalmasabb idény, melyet valaha is látott.
„Mióta részt veszek ebben az üzletben, sosem láttam ehhez hasonlót” – nyilatkozta Ecclestone a Gulf News-nak. „Ez történelmi jelentőségű.”
„Minden nagydíj valami extra különlegességgel szolgált számunka, aminek örülhettünk, vagy ami miatt izgulhattunk.”
„A hatalmas tömegek a tévékészülékek előtt, akárcsak a teltházas versenyek, mind azt bizonyítják, hogy az egész show nyert ezen a világbajnokságon.”
A világbajnoki pontverseny is hűen tükrözi a szezon eddigi izgalmait. Lewis Hamilton mindössze két egységgel vezet Fernando Alonso előtt, akit egyetlen pont hátránnyal a címvédő, Sebastian Vettel követ. Az első öt helyezett között is kevesebb, mint egyetlen futamgyőzelemnyi a különbség.
A 81 éves brit üzletember biztos benne, hogy a hátralévő 13 futam során is számtalan izgalmas pillanatnak lehetünk majd szemtanúi.
„Azon morfondíroztam, vajon mennyi izgalom vár még ránk a szezon vége előtt. Remélem, az öreg szívem kibírja majd. Még féltávnál sem tartunk, de a pilóták világbajnokságában folyamatosan változik az élen álló személye.”
„Még nagyon sok szórakozás és dráma várható idén. Ez garantált.”
|