Hírek>> : Salo: A Ferrarinál most Massa is képes jól vezetni |
Salo: A Ferrarinál most Massa is képes jól vezetni
2012.05.30. 13:42
Mika Salo, a korábbi királykategóriás finn versenyző szerint a Scuderia Ferrari Monacóban ismét két pilótával versenyzett. Salo szerint azonban a „magtól” messze fog maradni Felipe Massa.
Felipe Massa a monacói versenyt megelőzően nagyon közel került ahhoz, hogy még az idény vége előtt elveszítse a helyét a Ferrarinál. Luca di Montezemolo elnök egyértelművé tette, hogy a brazil pilótának fejlődnie kell, aki hosszú ideje képtelen erős teljesítményt nyújtani az olaszoknál.
Egészen a monacói nagydíjig Fernando Alonso volt a Ferrari egyetlen pilótája. Massa a hercegségben azonban jó teljesítményt nyújtott, de ez is kevés volt ahhoz, hogy legyőzze a spanyol világbajnok csapattársát.
„A Ferrari jelentős mértékben javult, és most Massa is képes jó teljesítményt nyújtani.” – kezdte Mika Salo a finn MTV3 televíziónak.
„Ez azonban nem jelenti azt, hogy Massa ugyanazon a területen mozog a versenyeken, mint Alonso. A Red Bull pilótái (Sebastian Vettel, Mark Webber) közel vannak Alonsóhoz a bajnokságban, és hosszú távon ők fognak harcolni egymással a pontokért.
A sötét ló Nico Rosberg lehet a Mercedesszel.
„Ez is csak azt mutatja, hogy egy eléggé konzisztens bajnokságunk van idén és a folytatás igazán jónak tűnik számunkra.” – nyilatkozta Nico Rosberg a monacói második helyét követően.
|