Hírek>> : A Ferrari most az időmérőre gyúrna rá |
A Ferrari most az időmérőre gyúrna rá
2012.05.28. 11:23
A Scuderia Ferrari elégedett lehet az F2012 versenytempójával, és most arra koncentrál, hogy az időmérőn versenyképesebb legyen. Folyamatosan dolgozik az autóján az olasz gárda.
A téli tesztek óta rendkívül sokat lépett előre a Ferrari. Fernando Alonso és Felipe Massa is elégedettebb az autó kezelhetőségével, melynek sebessége sem mondható rossznak.
Legutóbb Monacóban Alonso és Massa alatt is versenyképes volt az autó, különösen a futamokon.
„Most arra van szükségünk, hogy javítsunk az 1 körös teljesítményünkön. Szükségünk van arra, hogy rendszeresen harcban legyünk az első helyekért, hiszen abban az esetben egy teljesen más versenyt kapsz.” – kezdte Stefano Domenicali csapatfőnök Monacóban.
„Nyilvánvaló, hogy igen nehezen kezdődött számunkra a szezon, de most sikerült előrelépnünk, különösen a versenyeken. Fontos, hogy folytassuk az autó fejlesztését, és megtaláljuk azt az irányt, ami helyes. A célunk most az, hogy az időmérő edzésen az első rajthelyért harcoljunk.”
„Természetesen boldog vagyok azzal, hogy vezetjük az egyéni bajnokságot, mivel sokat tettünk ezért, de az is biztos, hogy nagyon sok olyan csapat van kint a pályán, mely esélyes a győzelemre.”
|