Hírek>> : Alonso: Köszönöm a csapatnak! |
Alonso: Köszönöm a csapatnak!
2012.05.27. 17:24
Fernando Alonso teljesítette a kitűzött célt: megelőzték Sebastian Vettelt és Lewis Hamiltont, így az összetettben is átvette a vezetést. A Scuderia Ferrari versenyzője a harmadik helyre hozta be az F2012-őt Monacóban.
Alonso nagyon szerencsés volt, hogy komoly következmény nélkül megúszta az ütközést,mely Romain Grosjeannal történt a rajtot követően.
A spanyol nem tagadta, hogy elégedett volt a leintés után:
„A cél az volt, hogy megpróbáljunk Sebastian és Lewis előtt végezni, mivel ők vannak velünk egy csoportban a bajnokságban.”
„Úgy néz ki, hogy minden versenyen másra kell koncentrálni, mert minden hétvégén más nyeri meg a futamot”- mondta Alonso.
„Most Markra kell koncentrálni, aki második lesz így a pontversenyben. Azt gondolom, hogy az egész idény nagyon izgalmas lesz. Folyamatosan fejlesztjük az autót, és folyamatosan meglepetéseket tapasztalunk a futamokon is.”
„Sohasem tudjuk, hogy ki lesz a pole pozícióban, és azt sem, hogy ki nyeri meg a futamot.”
„Miután a rajtnál összeértem Grosjeannal, már nagyon sima volt a verseny. Akkor úgy gondoltam, hogy megsérült az autó, vagy valami történt vele, de tökéletes volt a gép, és nyomtam, ahogy kellett.”
„Jól éreztem magam, és nagyon versenyképesek voltunk. Nyilván itt Monacóban nagyon nehéz a forgalom miatt, de Hamiltont megelőztük a kiállásnál: tökéletes volt az időzítés, és tökéletes volt a kiállás is.”
„Köszönöm a csapatnak, hogy ennyire előkelő helyzetben lehetek.”
„Egy fantasztikus rajtom volt, és az első tíz méteren egymás mellett voltak a kerekeink Grosjeannal, és éppen Lewist is előztem volna, aki a harmadik volt. Ők közel kerültek egymáshoz, és én betettem közéjük az autót, majd Romainnal összeért a bal hátsó és a jobb első kerék.”
„Ő megpördült, mi pedig nagyon szerencsések vagyunk, hogy nem történt semmi az autóval.”
„Miután ő megpördült, egy kicsit összekavarodtak a helyezések, és valaki nyert, valaki pedig veszített rajta.”
|