Hírek>> : Schumacher nyerte az időmérő edzést, Webber a pole-ban! |
Schumacher nyerte az időmérő edzést, Webber a pole-ban!
2012.05.26. 17:47
Michael Schumacher F1-es pályafutásának 69. pole pozícióját szerezte meg a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ám a német öt rajthelyes büntetése miatt a második helyen záró Mark Webber indulhat vasárnap az első rajtkockából.
Q1
Sergio Péreznek tavalyi baleset után, most sem hozott szerencsét a monacói pálya. Alighogy megkezdődött az évad hatodik kvalifikációja, a Sauber mexikói versenyzője az uszodánál lévő sikán után korlátnak ütközött. A Sauber bal hátsó kerekét el is hagyta, és megrongálódott többek között az első szárny is. Ekkor Fernando Alonso 1:17.128-as ideje volt a legjobb, de a top pilóták fele még hozzá sem kezdett a mért köröknek.
Néhány perc takarítás után a mezőny folytathatta a munkát. Elsőként Nico Rosberg ment be 1:16 alá, majd csapattársa, Michael Schumacher vette át a vezetést. Harmadikként Felipe Massa futott 1:15-ös köridőt, de a Mercedeseket nem tudta megelőzni. Romain Grosjean azonban igen, miközben néhány versenyzőnél már bevetésre kerültek a szuperlágy gumik. Például Grosjean csapattársa, Kimi Räikkönen is váltani kényszerült, ugyanis a lágy gumikkal a Q1 utolsó perceiben még kieső helyen állt. A piros jelölésű Pirelliken végül Nico Hülkenberg 1:15.418-cal kibérelte az első helyet, mögötte Kobajasi Kamui, Romain Grosjean és Sebastian Vettel trió sorakozott fel. Räikkönen a két Mercedes szendvicsében, a hatodik helyen lépett tovább a Q2-be.
A kiscsapatok hat pilótája mellett a mért kör nélkül maradó Pérez volt, aki nem folytathatta a monacói kvalifikációt. A mexikói versenyzőn kívül mindenki 107 százalékon belül teljesített.
Kiesők sorrendje: Heikki Kovalainen, Vitalij Petrov, Timo Glock, Pedro de la Rosa, Charles Pic, Narain Karthikeyan, Sergio Pérez.
Q2
A hétvége eddigi legjobb körével (1:15.022) kezdett Nico Rosberg, mögé pedig Webber, Hamilton, Massa és Alonso négyes sorakozott fel első nekifutásra. Itt már mindenki a szuperlágy gumikat kapta, végül csak a Rosberg és Webber kettős utáni sorrend változott. A hajrá előtt Hamilton és Alonso állt a harmadik-negyedik helyen, mögöttük Maldonado, Schumacher, Massa, Hülkenberg, Button és Grosjean volt a továbbjutók sorrendje.
Az utolsó gyorsköröknél Felipe Massa elsőként ment be 1:15 alá, így Rosberget megelőzve átvette a vezetést. Maldonado felugrott a harmadik helyre Webber elé. Button és Räikkönen volt leginkább veszélyben, kettőjük közül a McLaren brit versenyzője el is vérzett. Kimi tizedikként jutott tovább, míg Button csak a 13. helyre elegendő időt tudta kiautózni.
A mezőny rendkívül szoros volt, hiszen az első tíz versenyző között fél másodperc sem volt a különbség. Webber után Schumacher, Alonso, Hamilton, Grosjean, Vettel és Räikkönen lett a továbbjutók sorrendje.
Az időmérő középső etapja sem telt el baleset nélkül: Az alagút után Jean-Eric Vergne csúszott neki a falnak, és a Toro Rosso első szárnya sérült leginkább.
Kiesők sorrendje: Nico Hülkneberg, Kobajasi Kamui, Jenson Button, Bruno Senna, Paul di Resta, Daniel Ricciardo, Jean-Eric Vergne.
Q3
Az utolsó 10 perc elején Romain Grosjean 1:14.639-cel adta fel a leckét riválisainak, de Nico Rosberg még a francia idejét is túlszárnyalta. Harmadik helyre Webber férkőzött be, őt követte Hamilton és Schumacher.
A hajrában nagy tűzijáték kezdődött, melyben először Webber villantott, majd az öt rajthelyes büntetéssel érkező Michael Schumacher rakta össze legtökéletesebben gyorskörét.
A hétszeres bajnok 1:14.301-gyel az első helyen végzett, mögötte az Red Bull ausztrálja mindössze nyolc századdal maradt el.
Webber vasárnap az első rajtkockából vághat neki versenyének, mellőle Nico Rosberg indulhat. A második sort egy McLaren és egy Lotus foglalhatja el Hamiltonnal és Grosjeannal a volánnál, a harmadik sorba száműzött Schumacher pedig Fernando Alonso mellől indulhat.
Sebastian Vettel csak a 10. helyre kvalifikálta magát, Maldonado büntetése miatt egyet előrelép a rajtrácson, így Massa és Räikkönen duó mögül indulhat.
Hely |
Versenyző |
Csapat |
Q1 |
Q2 |
Q3 |
1 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1:15.873 |
1:15.062 |
1:14.301 |
2 |
Mark Webber |
Red Bull Racing-Renault |
1:16.013 |
1:15.035 |
1:14.381 |
3 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:15.900 |
1:15.022 |
1:14.448 |
4 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:16.063 |
1:15.166 |
1:14.583 |
5 |
Romain Grosjean |
Lotus-Renault |
1:15.718 |
1:15.219 |
1:14.639 |
6 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:16.153 |
1:15.128 |
1:14.948 |
7 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:15.983 |
1:14.911 |
1:15.049 |
8 |
Kimi Räikkönen |
Lotus-Renault |
1:15.889 |
1:15.322 |
1:15.199 |
9 |
Pastor Maldonado |
Williams-Renault |
1:16.017 |
1:15.026 |
1:15.245 |
10 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing-Renault |
1:15.757 |
1:15.234 |
|
11 |
Nico Hulkenberg |
Force India-Mercedes |
1:15.418 |
1:15.421 |
|
12 |
Kamui Kobayashi |
Sauber-Ferrari |
1:15.648 |
1:15.508 |
|
13 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:16.399 |
1:15.536 |
|
14 |
Bruno Senna |
Williams-Renault |
1:15.923 |
1:15.709 |
|
15 |
Paul di Resta |
Force India-Mercedes |
1:16.062 |
1:15.718 |
|
16 |
Daniel Ricciardo |
STR-Ferrari |
1:16.360 |
1:15.878 |
|
17 |
Jean-Eric Vergne |
STR-Ferrari |
1:16.491 |
1:16.885 |
|
18 |
Heikki Kovalainen |
Caterham-Renault |
1:16.538 |
|
|
19 |
Vitaly Petrov |
Caterham-Renault |
1:17.404 |
|
|
20 |
Timo Glock |
Marussia-Cosworth |
1:17.947 |
|
|
21 |
Pedro de la Rosa |
HRT-Cosworth |
1:18.096 |
|
|
22 |
Charles Pic |
Marussia-Cosworth |
1:18.476 |
|
|
23 |
Narain Karthikeyan |
HRT-Cosworth |
1:19.310 |
|
|
24 |
Sergio Perez |
Sauber-Ferrari |
|
|
|