Hírek>> : Ferrari: Alonso eredménye elismerése annak a munkának, ami a gyárban folyik |
Ferrari: Alonso eredménye elismerése annak a munkának, ami a gyárban folyik
2012.05.13. 20:36
Pat Fry, a Scuderia Ferrari technikai igazgatója nagyon büszke Fernando Alonsóra, mivel a kétszeres bajnok sorra hozza a remek eredményeket a még mindig rengeteg fejlesztés előtt álló géppel. Felipe Massa nem volt szerencsés.
Pat Fry:
„A versenyen ismét bebizonyítottuk, hogy megtettünk egy lépést előre a csomag teljesítményét illetően, de ez még nem elég”- mondta a technikai igazgató.
„Tehát ma sikerült a legtöbbet kihoznunk a potenciálunkból Fernandóval, miközben Felipe határozottan nem volt szerencsés, mert az a büntetés teljesen felrúgta az addig elég jó versenyét.”
„Tudtuk, hogy az abroncsok kopása lesz a kulcs, és ez így is lett. A harc nagyon szoros volt Maldonadóval, és talán néhány incidens döntő szerepet játszott, mint például az idő a második kiállásnál, és az utolsó pillanatok a verseny végén, amikor Fernando autójában hirtelen zuhant a teljesítmény, melyre még nincs magyarázat.”
„A második egy abszolút pozitív eredmény, de azért, hogy egy objektív értékelést készítsünk, minden elemet számításba kell vennünk ezen a hétvégén – még azokat is, melyek nem tartoznak a hatáskörünkbe, de befolyásolták az eredményt.”
„Még mindig nagyon sok munka van előttünk ahhoz, hogy egy olyan autónk legyen, mely minden pályán és minden körülmény között képes a győzelemre. Hatalmas motivációt jelent a jövőre nézve, hogy egy olyan versenyzőnk van, aki vezeti bajnokságot, még akkor is, ha egyenlő pontszámmal Vettellel.”
„Ez egyben elismerése is annak a munkának, mely a gyárban folyik.”
|