Hírek>> : Alonso: Agresszív rajt igen, őrült rajt nem |
Alonso: Agresszív rajt igen, őrült rajt nem
2012.05.13. 11:39
Fernando Alonso az időmérő után nem akarta elárulni, hogy hasonlóan a tavaly évhez, idén is egy rendkívül kemény rajttal készül-e a Spanyol Nagydíjra. A Scuderia Ferrari versenyzője mindenképpen a dobogóra akarja hozni az F2012-őt.
Fernando Alonso tavaly hatalmasat rajtolt Montmelóban, és így válaszolt arra a kérdésre, hogy vajon ezen a hétvégén is láthatunk-e tőle hasonlót:
„Holnap majd megmondom. Az biztos, hogy egy kicsit hasonlóan Pastorhoz és a Williamshez, a versenytempónk sokkal jobb, mint az időmérős. Normális esetben ez a leggyengébb pontunk, és szombatonként elszenvedünk egy-egy rossz pozíciót, majd kompromisszumként jobb a versenytempónk.”
„Szóval holnap egy kivételes pozícióból rajtolhatunk, így az első kanyar fontos lesz abban, hogy tudunk-e nyerni pár pozíciót, de egyben az is fontos, hogy ne veszíts pozíciót.”
„A verseny holnap nagyon hosszú lesz, és az abroncsok is kopni fognak, és ahogy azt mondtam, holnap pontokat kell szereznünk – jó kis pontokat. Szóval agresszív rajt igen, de őrült rajt nem.”
És vajon Alonso beéri a rajtpozícióval a verseny végén, vagy valami jobbat akar?
„Sohasem tudod a Forma-1-ben. Úgy gondolom, hogy egy dobogós helyezéssel egyet kell értenünk a csapatban; szerintem, ha valaki három nappal korábban vagy a mugellói teszt után azt mondja, hogy Barcelonában a dobogón leszünk, akkor egyetértettünk volna abba, hogy ennek örülni fogunk.”
„Egyértelmű, hogy ezzel a mai pozícióval ez a cél vagy álom közelebb van. Szerintem ez egy rendkívül kemény verseny lesz az abroncsok szempontjából.”
„Gumikopás, DRS, és KERS az előzéshez. És ott van még a stratégia is; szerintem nagyon sok kiállást fogunk látni. Minél több kiállásod van, annál nagyobb a kockázata annak, hogy valami félresikerül a boxban. Nagyon sok tényező van holnapra, melyeket számításba kell venni.”
„A dobogó szerintem egy jó eredmény lenne nekünk, és boldogak lennénk vele.”
|