Hírek>> : Sebastian Vettel a leggyorsabb az időmérő előtt |
Sebastian Vettel a leggyorsabb az időmérő előtt
2012.05.12. 12:38
Sebastian Vettel volt a leggyorsabb Barcelonában az időmérő előtti szabadedzésen, míg a második-harmadik helyen egy Williams és egy Sauber végzett.
30 fokos melegben és 32 fokos aszfalton kezdődött a Spanyol nagydíj időmérője előtti utolsó, egy órás szabadedzés, ahol a bemelegítő köröket követően nagyjából 10 perc után Charles Pic törte meg a csendet a Marussiával.
A McLaren pénteken kétféle orr-résszel futtatta autóit, végül az új, magasabb verzió mellett döntöttek. Biztató napot zárt tegnap a Lotus, ám a szombati nap már közel sem indult ennyire fényesen. Romain Grosjean alighogy elhagyta a boxot, autója egyszer csak megállt alatta a 10-es kanyarnál. A francia versenyzővel a csapata azt közölte, hogy az üzemanyagnyomással adódtak problémák. Ezt követően Grosjean már nem tudott kihajtani a pályára, így mért idő nélkül, az utolsó helyen zárt.
Félidőnél már csak Fernando Alonso (és a szerencsétlenül járt Grosjean) nem iratkozott fel a tabellára, a sort ekkor 1.24.554-gyel a sauberes Sergio Pérez vezette. A mexikói még kemény keverékeken autózta ezt a köridőt, majd az élmezőnyből elsőként Nico Rosberg kapta meg az opciós gumikat, és 1:24.070-es idővel át is vette a vezetést. A német azonban csak pillanatokig élvezhette a legelőkelőbb helyet, hiszen a mezőny többi tagja is váltott, és csakhamar megszülettek az első 1:23-as körök is, előbb Jean-Eric Vergne-től, majd a kemény keverékeken legjobb köridőt futó Péreztől.
Negyed órával a leintés előtt Pérez, Vergne, Rosberg trió állt az élen, de a hajrában még bekapcsolódtak a „nagyok” is.
Az élen az utolsó percekig változott a sorrend, Fernando Alonso felzárkózott Pérez mögé a második helyre, Kobajasi Kamui azonban mindkettőjüket átugrotta, majd a japán példáját követte Mark Webber és Pastor Maldonado is. A leintés előtti pillanatokban azonban megérkezett Sebastian Vettel egy 1:23.168-as körrel. Grosjean után egyébként Vettel tette meg a legkevesebb kilométert, miután az ő autóját is szerelni kellett, végül a német az utolsó percekben még kipróbálhatta a lágy Pirelliket, amikkel meg is futotta a az utolsó szabadedzés leggyorsabb körét.
Vettel közel két tizeddel volt gyorsabb a második-harmadik helyen záró Maldonado-Kobajasi duótól, a negyedik legjobb időt autózó saját csapattársának, Webbernek pedig több mint négy tizedet adott. A top tíz közötti különbségek a pénteki naphoz hasonlóan alakultak, az első 10 versenyző egy másodpercen belül maradt, illetve most is Felipe Massa volt az, aki éppen csak kiesett ebből a sorból.
A McLarenek és a Mercedesek sem villantottak nagyot: Button és Hamilton a 8. és 16. helyet bérelte ki, míg az Ezüst Nyilak megelégedtek egy 10. és egy 17. hellyel Rosberg, Schumacher sorrendben.
Hely |
Versenyz |
Csapat |
Időeredmény |
Hátrány |
1 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing-Renault |
1:23.168 |
|
2 |
Pastor Maldonado |
Williams-Renault |
1:23.336 |
0.168 |
3 |
Kamui Kobayashi |
Sauber-Ferrari |
1:23.350 |
0.182 |
4 |
Mark Webber |
Red Bull Racing-Renault |
1:23.578 |
0.410 |
5 |
Sergio Perez |
Sauber-Ferrari |
1:23.742 |
0.574 |
6 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:23.807 |
0.639 |
7 |
Jean-Eric Vergne |
STR-Ferrari |
1:23.833 |
0.665 |
8 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:23.909 |
0.741 |
9 |
Kimi Räikkönen |
Lotus-Renault |
1:23.936 |
0.768 |
10 |
Nico Rosberg |
Mercedes |
1:24.070 |
0.902 |
11 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:24.179 |
1.011 |
12 |
Nico Hulkenberg |
Force India-Mercedes |
1:24.323 |
1.155 |
13 |
Daniel Ricciardo |
STR-Ferrari |
1:24.331 |
1.163 |
14 |
Bruno Senna |
Williams-Renault |
1:24.409 |
1.241 |
15 |
Paul di Resta |
Force India-Mercedes |
1:24.599 |
1.431 |
16 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:24.778 |
1.610 |
17 |
Michael Schumacher |
Mercedes |
1:24.825 |
1.657 |
18 |
Vitaly Petrov |
Caterham-Renault |
1:25.911 |
2.743 |
19 |
Heikki Kovalainen |
Caterham-Renault |
1:26.587 |
3.419 |
20 |
Charles Pic |
Marussia-Cosworth |
1:27.469 |
4.301 |
21 |
Timo Glock |
Marussia-Cosworth |
1:27.689 |
4.521 |
22 |
Narain Karthikeyan |
HRT-Cosworth |
1:28.207 |
5.039 |
23 |
Pedro de la Rosa |
HRT-Cosworth |
1:28.373 |
5.205 |
24 |
Romain Grosjean |
Lotus-Renault |
|
|