Hírek>> : Bahrein óta folyik a vita Rosbergről |
Bahrein óta folyik a vita Rosbergről
2012.05.11. 18:13
Van némi feszültség a pilóták között a Spanyol Nagydíj hétvégéjén, úgy tűnik, még nem csillapodtak le a kedélyek Bahrein óta.
Az eset főszereplői Lewis Hamilton és Fernando Alonso, a sértettek, és Nico Rosberg, a vétkes, bár ez is csak nézőpont kérdése, ki így látja, ki úgy, hogy mi történt az utolsó nagydíjon. Nico Rosberg határozottan agresszívan védekezett Alonsóval és Hamiltonnal szemben, a versenybírók szabályosnak ítélték meg mindkét esetet, de a pilóták tovább vitatkoznak.
Elsőként Alonso sérelmezte Nico Rosberg pályáról kiszorítós taktikáját a Bahreini Nagydíjon, három héttel ezelőtt. A hét elején azt mondta, nincs elég tisztelet a versenyzők között, amikor pozíciókért harcolnak a nagydíjakon.
Vettel erre reagálva kicsit kigúnyolta a spanyolt tegnap: „Fernando világossá tette: helyet kell hagynod, amikor helyet kell hagynod.”
Van olyan is, aki szerint egyenesen Hamilton volt a hibás az őt érintő incidensben: „meglepett, hogy Lewis megtarthatta a helyet, biztos vagyok benne, hogy téma lesz ez a versenyzői eligazításon” – jelentette ki Mark Webber, aki egyébként nem érintett az esetben.
Hamilton inkább mulat, mint bosszankodik: „Nem igazán érdekel a dolog. Az mindig jó, ha tisztázzuk a szabályokat. Mark az egyik, ha nem a leginkább szókimondó versenyző, így ez a legkevesebb, amit vártam részéről. A véleménynyilvánításhoz mindenkinek joga van, de nem feltétlenül van igaza, ezért nem befolyásol.”
|