Hírek>> : Ferrari: Választ csak vasárnap fogunk kapni |
Ferrari: Választ csak vasárnap fogunk kapni
2012.05.10. 12:32
Luca Colajanni, a Ferrari sajtófőnöke elmondta: hisznek benne, hogy önmagához képest előrelépést ért el a Scuderia, de erről csak vasárnap, a Spanyol Nagydíjat követően tudnak meggyőződni. Holnap bemutatkoznak az F2012 további fejlesztései.
Luca di Montezemolo és Fernando Alonso is bízik benne, hogy a Spanyol Nagydíj fordulópont lesz a Ferrarinál, és egy versenyképesebb gépet vihetnek pályára Barcelona mellett, Montmelóban.
Hasonlóan optimista Luca Colajanni is, de pontos erőviszonyokról csak vasárnap lehet beszélni – mondta a sajtófőnök:
„Arra alapozva, amit Mugellóban láttunk, ahol bemutattuk a csomag első részét, melyet előkészítettünk, és azokra az adatokra alapozva, melyeket ott és a szélcsatornában gyűjtöttünk, hisszük, hogy egyet előreléptünk önmagunkhoz képest”- mondta a sajtós a Sky Sportsnak.
„Addig nehéz megmondani azt, hogy mekkora ez a lépés, és azt is, hogy mennyit sikerült felzárkóznunk a többiekhez képest, amíg nem mutatja meg mindenki az autóját, mert egészen biztos vagyok benne, hogy itt mindenki mindent el fog hozni, amit a tarsolyában tartogat.”
„Hiszem, hogy pénteken meglesz az első érzés ezzel kapcsolatban, de az első válasz csak vasárnap.”
|