Hírek>> : Alonso: Hiányzik a tapadás és a teljesítmény sem ideális |
Alonso: Hiányzik a tapadás és a teljesítmény sem ideális
2012.04.13. 11:58
A Scuderia Ferrari kétszeres világbajnok spanyol versenyzője szerint sok munka vár rájuk, hogy egy jó időmérő edzést fussanak Kínában. Fernando Alonso ismét őszinte volt.
„Annak ellenére, hogy a körülmények állandóan változtak a két edzés között, egy teljesen normális és átlagos pénteki napon vagyunk túl a csapattal. Ma elsősorban az új aerodinamikai megoldásainkat teszteltük a délelőtti és délutáni szabadedzésen, miközben természetesen a szokásos gumitesztek is terítékre kerültek.”
„Mint eddig minden alkalommal, megpróbáltuk kitalálni azt, hogy melyik keverék lesz a leggyorsabb az időmérő edzésen és a legkövetkezetesebb a hosszabb etapokon az autónkon az aktuális versenypályán, jelen esetben itt Kínában.”
„Ami a mai munkát illeti, megosztottuk azt egymás között Felipével. Most pedig az elemzések következnek, kitalálván azt, hogy miként is tudnánk előrelépni.”
„A legnagyobb problémát a tapadás hiánya jelenti. Ez nagyon hiányzik, de szükségünk van arra is, hogy találjunk még egy kis teljesítményt. Holnap megpróbálunk javítani az egyensúlyon, hogy ez ne jelentsen kérdést. Sok munka vár ránk, hogy egy jó időmérő edzést fussunk.”
|