Hírek>> : Alonso meg akarja akadályozni Vettel szingapúri cimszerzését |
Alonso meg akarja akadályozni Vettel szingapúri cimszerzését
2011.09.16. 13:38
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso nagyszerű emlékeket őriz Szingapúrból, hiszen az eddigi három ottani F1-es nagydíj közül kettőt megnyert, de a maradék egyen is dobogóra állhatott. Ha a Ferrari spanyolja a jövő hétvégén is megőrzi százszázalékos dobogós mérlegét az ázsiai országban, vagy csak egyszerűen Sebastian Vettel előtt végez (ahogy az eddigi Szingapúri Nagydíjak mindegyikén), azzal megakadályozhatná, hogy a német már most világbajnok legyen. Ez is lesz a célja, na meg persze az újabb győzelem.
Mint ismert, 2008-ban ellentmondásos körülmények között bár (manipulációs botrány), de Alonso nyerte a Forma-1 történetének első Szingapúri Nagydíját a Renault-val. Tény, hogy ebben csapattársa, Nelsinho Piquet balesete és a biztonsági autó pályára jövetele is kapóra jött neki, ám ez a spanyol érdemeiből mit sem von le, hiszen egész hétvégén ő volt a leggyorsabb a mezőnyben, és az időmérő edzésen csak egy technikai probléma miatt szorult a 15. rajthelyre.
Ezt követően, 2009-ben már semmiféle turpisság nem segítette Alonsót, amikor a harmatgyenge Renault-val a csapat az évi egyetlen dobogós helyezését épp Szingapúrban szerezte meg, ami számára abban az évben kétségkívül egy komolyabb győzelemmel ért fel. 2010-ben aztán - már a Ferrarival - ismét Alonso nyerte az éjszakai száguldást, eddig tehát csak pozitív emlékei vannak Szingapúrból. Ha ez idén sem változik meg, akkor a jövő hétvégén még biztosan megakadályozhatja Vettelt a spanyol abban, hogy beérje őt a világbajnoki címek számában.
„A szingapúri pálya mindig is egy különleges versenyhelyszínt jelentett számomra”- mondta el Alonso csütörtökön, egy a Ferrari honlapján lebonyolított élő videó chat keretében. „Ez egy utcai pálya, amely mindent magába foglal, amit mi általában kedvelünk. Idén egy másik utcai pályán, Monacóban mi már gyorsak voltunk, ezért remélem, Szingapúrban is esélyünk lesz egy jó szereplésre.”
„Azzal a céllal érkezünk Szingapúrba, hogy megnyerjük az ottani versenyt. Persze csak a szabadedzések és az időmérő edzések után fogunk tiszta képet kapni arról, hogy hol állunk a többiekhez képest, de most, a versenyhétvége kezdete előtt csupán egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, mégpedig a győzelem”- fogalmazott a kétszeres világbajnok, aki tehát az F1 történetének negyedik Szingapúri Nagydíján a harmadik helyi győzelmét is bezsebelné.
Noha a Ferrari pilótája bízik benne, hogy Vettel ünneplését némileg későbbre halaszthatja, azzal ő is tisztában van, hogy 112 pontos hátránya gyakorlatilag már ledolgozhatatlannak tekinthető a bajnoki éllovas némettel szemben. Innentől kezdve tehát cél a bajnoki 2. hely.
„Azt hiszem, a bajnokságnak ebben a szakaszában járva és Vettel előnyét elnézve, bár a bajnoki cím matematikailag még nem elérhetetlen számunkra, de extrém nehéz lenne megszereznünk azt. Innentől kezdve ezért a bajnokság 2. helyéért fogunk harcolni, ami még mindig jobb az 5. helynél, és emellett megpróbálunk minden hétvégét maximálisan kiélvezni, ahogy azt legutóbb, Monzában is tettük”- fogalmazott az oviedói pilóta, aki ezután sietve hozzátette, természetesen jövőre ismét a világbajnoki cím megszerzése lesz a céljuk.
„Mindig magasak az elvárásaink magunkkal szemben, mivel mi vagyunk a Ferrari, ezért tudjuk, hogy mindig harcolnunk kell azért, hogy mi legyünk a legjobbak. A világ legjobb csapatában dolgozunk, így nem is lehet kérdés, hogy minden évben a világbajnokság megnyerése a fő célunk. Jövőre újra megpróbáljuk”- tekintett jobb híján már előre a spanyol.
„Idén nem teljesítettük a saját elvárásainkat. Az év bizonyos szakaszaiban nem voltunk elég gyorsak, és sokat szenvedtünk a 2011-es autónkkal, de mindezen problémáink ellenére másodikak vagyunk a pontversenyben, ami jól mutatja, milyen elszántan üldözzük a céljainkat”- mondta végül Alonso.
|