Hírek>> : Alonso most sem remélte, hogy sokáig övé lesz az 1. hely |
Alonso most sem remélte, hogy sokáig övé lesz az 1. hely
2011.09.11. 22:14
Fernando Alonso esélytelennek érezte, hogy maga mögött tartsa Sebastian Vettelt az Olasz Nagydíjon, és szerinte még a dobogóra sem állhatott volna fel, ha több körből áll a verseny. Monzában idén másodjára mutatott be olyan rajtot Fernando Alonso, amellyel a 4. helyről az élre ugrott. A Ferrari pilótája végül harmadikként végzett, és elárulta: sejtette, hogy kérészéletű lesz a pozíciója az élen.
"Tegnap megmondtam, hogy egy dobogós hely van elérhető közelségünkben számunkra. Tudtuk, remekül kell rajtolnunk, és ezt meg is csináltuk, részben annak a kiváló felkészülésnek köszönhetően, amit a mérnökökkel végeztünk az elmúlt két napban" - mondta.
"Megfelelően indult el az autó, nem pörögtek ki a kerekek. Döntenem kellett, hogy balról vagy jobbról előzzem meg (Lewis) Hamiltont, és először a bal oldalra gondoltam. De láttam, hogy Sebastian kissé Hamilton irányába mozog, úgy éreztem, túl közel vannak egymáshoz, ezért inkább a boxutca kijárata felé húzódtam. Hamilton észrevett engem, igyekezett jobba menni. Végül egy pillanatra két kerekem a fűre kerül, kettő az aszfalton maradt, de padlógázon tartottam a lábam."
"Varázslatos pillanat volt a start, csakúgy, mint Barcelonában, noha tudtuk, nem ez a valódi helyünk, és előbb vagy utóbb meg fognak előzni bennünket."
Alonsót már az 5. körben visszaelőzte Sebastian Vettel. A spanyol utána másodikként körözött, amíg át nem váltott az élmezőny a keményebb keverékű gumikra, és ez megpecsételte a sorsát Jenson Buttonnal szemben.
"Semmit sem tehetünk (Sebastian) Vettel ellen, sokkal gyorsabb volt nálunk, könnyedén megelőzött. Jobban alakult a helyzet a McLarenek ellenében, a lágy gumikon jól tudtam védekezni, azonban a közepes keménységű keveréken ők rendelkeztek számottevő előnnyel, és úgy gondolom, ha pár körrel tovább tart a verseny, leszorultam volna a dobogóról" - utalt arra, hogy a végére Hamilton is utolérte őt.
Pat Fry vezető versenymérnök dicsérettel beszélt a Ferrari vasárnapi munkájáról. „Mi nagyon szoros csatát vártunk, és ez az, amit a rajttól követően meg is kaptunk. Ez a 23 pont többé, kevésbé az, amit a teljesítményünktől várhattunk ezen a pályán. Egész hétvégén sokat dolgoztunk, hogy javítsunk a teljesítményünkön és ez az eredményen látszik is, ha figyelembe vesszük, hogy pénteken még hol álltunk. A pilótáink nagyszerűek voltak, és mint mindig mindent kihoztak az autóból, míg a fiúk kifogástalan munkát végeztek a kerékcsere alatt. A stratégia szempontjából viszonylag egyszerű versenyünk volt, a verseny elejétől kezdve próbáltuk kitalálni, hogy az ellenfeleink mit is akarnak csinálni. Tudtuk, hogy a közepes keveréken nagyobb lesz a hátrányunk, mint a lágy keveréken, de mindent elkövettünk, hogy megtartsuk a dobogós helyezésünket, ami az egyetlen reális célunk lehetett ezen a versenyen. Az európai szezon ezzel véget ért és kezdődik az utolsó felvonás, ami azt jelenti, hogy a következő két hónapban beutazzuk a világot, de mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy a legjobb formánkat nyújtva haza hozzunk néhány győzelmet.”
„Őszintén ez az eredmény a legjobb, amiben reménykedhettünk, a jelenlegi technikai helyzetünkben. A tény, hogy Fernando a második a pilóták bajnokságában örömteli, és azt hiszem, hogy kiemeli az ő vezetői képességeit is. Ő ma ismét varázslatos teljesítményt nyújtott, akár támadóként a rajtnál, akár védekezőként a későbbi szakaszban. Felipe szintén jól csinálta és én biztos vagyok benne, hogy most ő is ott harcolt volna Vettel mögött, ha Webber nem lökte volna ki, de ezt követően egész szépen visszatért. Nyilvánvaló, hogy a Ferrari célja mindig a győzelem és nem a harmadik hely, de a csapat jól dolgozott, és nyugodtnak kell maradnunk és arra kell koncentrálnunk, hogy lépésről, lépésre javítsunk a helyzeten. A mi célunk a szezon hátralévő részére ugyanaz maradt: futamokat nyerve a legjobbat kihozni a szezonból. Szeretném megköszönni a mai napot magunknak és a rajongóinknak, akik ismét csodálatosak voltak. És biztos vagyok benne, hogy Fernando libabőrösen állhatott fel a dobogóra, mert Monzában egy vörös ruhában a dobogón állni valami különleges…”- mondta Stefano Domenicali csapatfőnök.
Alonso a monzai harmadik helyének köszönhetően átvette Webbertől a második helyet a pontversenyben, azonban már így is 113 pont a hátránya Vettellel szemben. "Igaz, hogy a világbajnoki cím most már elúszott, de még mindig nagy a motiváció: versenyeket akarunk nyerni, és megtartani a helyezést, amelyet ezzel megszereztem az egyéni pontversenyben" - mondta a spanyol, akinek két hét múlva, Szingapúrban a dobogón kell végeznie ahhoz, hogy matematikailag életben tartsa vb-esélyeit.
|