Hírek>> : Alonso: Nagyon keményen bántam Vettellel |
Alonso: Nagyon keményen bántam Vettellel
2011.09.11. 17:18
Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka az Olasz Nagydíj vasárnapi sajtótájékoztatóján elárulta, nagyon keményen bánt a futamot később megnyerő Sebastian Vettellel az első körökben, mivel úgy érezte, a német nem akar majd túl nagy kockázatot vállalni.
Alonso már a verseny rajtjánál, a negyedik helyről indulva átvette a vezetést német riválisától, azonban nem sokáig tudta maga mögött tartani a címvédőt, a biztonsági autó bokszba hajtását követően ugyanis a Red Bull versenyzője megelőzte őt a Curva Grande előtt.
A ferraris elismerte, keményen védekezett Vettel ellen.
„Semmi veszítenivalónk nem volt a Sebastiannal folytatott csata közben” – mondta Alonso.
„100 pontos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát, szóval, ha védekeznünk kell, akkor egy kicsit keményebben bánunk vele.”
Alonso elmondta, a rajt ezúttal is kiválóan sikerült, ami nagyban hozzájárult a mai harmadik helyhez.
„Az elmúlt néhány versenyen elég jól sikerültek a rajtjaink, de amikor az ötödik vagy a hatodik helyről rajtoltunk, egyszerűen nem volt elég hely az előzésre. Itt, Monzában tudtuk, hogy ha az autóval ugyanolyan jól lehet rajtolni, akkor elég területünk lesz, és miután hosszú az út az első kanyarig, előzni is tudunk majd.”
A spanyolt a verseny végén a mclarenes Lewis Hamilton közelítette meg, a brit azonban végül a befutóig nem tudta megelőzni őt. Alonso elismerte, szerencséjük volt, hogy Hamilton a Michael Schumacherrel folytatott csata közben sok időt veszített.
„Szoros volt. Ha két-három kör van még, akkor talán elbuktuk volna a dobogót. Szerencsénk volt Michaellel és az ő csatájukkal, mert Lewis 20-30 másodpercet vesztett az első körökben, így tudtuk kezelni a különbséget.”
|