Hírek>> : Montezemolo:”Todt távozása után véget ért egy korszak” |
Montezemolo:”Todt távozása után véget ért egy korszak”
2011.09.10. 23:27
Túl sok az aero és kevés az autó a mezőnyben – idén először látogatott ki versenyre Luca di Montezemolo, és mindenről elmondta a véleményét.
„A jelenlegei Forma-1 túlságosan is függ az aerodinamikától. Ráadásul azzal, hogy megszűntették a szezonközi tesztelést, túl nagy hangsúlyt fektetnek a szimulátorokra” – vallja Montezemolo.
„Az előző évtized közepén valóban nagyon sok tesztelés volt, de most teljesen az ellenkező irányba mentünk el.”
„Nagy megtiszteltetés itt lenni, különösen azért, mert idén még nem voltam egyetlen versenyen sem. Nem hagyhattam ki Monzát. Nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene, de az összegzéssel várjuk meg a vasárnap délutánt.”
Montezemolo a jelenlegi csapatfőnökkel kapcsolatban is elmondta a véleményét:
„Amikor Jean Todt elhagyott minket, véget ért egy korszak. Új startot vettünk, új emberekkel és új mentalitással” – mondta szombaton Montezemolo.
„Természetesen van mit helyrehozni, de Stefano Domenicali a teljes támogatásomat élvezi."
„Nagyon egyszerűen: igen. Számítunk rá.”
A kérdésre, miszerint tervezik-e Adrian Newey „elcsábítását”, a Ferrari főnöke a következőt válaszolta:
„Igen. Természetesen. De nincs különbség a jelenlegi idők, és a húsz évvel ezelőtti állapotok között. Mindig is a legjobb mérnököket és a legjobb versenyzőket akartuk.”
„Nagyon tisztelem Adrian munkáját, de biztos vagyok benne, hogy mi is építhetünk egy nagyszerű autót.”
Montezemolo egy sajtótájékoztatón mondta el, hogy továbbra is támogatja a harmadik autó indítását, ezzel izgalmasabb versenyek lennének, és ráadásul költségkímélő megoldást jelent:
„Még mindig úgy gondolom, hogy jó ötlet, ha a nagycsapatok adhatnának egy autót a kiscsapatoknak. Régen is működött, most is jó lenne. Növelné a versengést, a fiatal versenyzők is lehetőséghez jutnának és még költséghatékony is lenne.”
|