Hírek>> : Az eső sem fogott ki Vettelen, Spában is övé a pole |
Az eső sem fogott ki Vettelen, Spában is övé a pole
2011.08.27. 16:19
A Belga Nagydíj időmérő edzésén is Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az utolsó etapban, így idén már kilencedik alkalommal rajtolhat majd a pole pozícióból. A vizes, de a Q3-ra jobbára felszáradó pályán Lewis Hamilton második, Mark Webber harmadik lett. Michael Schumacher az első, Adrian Sutil a második etapban törte össze autóját.
A szombat délutáni időmérő előtt nem sokkal ismét esett Belgiumban, de a kvalifikáció rajtján a pálya egyes pontjai már szárazak voltak. Azonban így is az intermediate, vagyis a köztes esőgumikon rajtolt el a mezőny.
A levegő 17, az aszfalt 22 fokos volt a rajtnál.
Első etap (Q1)
Amilyen jól alakult eddig a hétvégéje Michael Schumachernek, olyan rosszul folytatódott az első etapban. A vizes aszfalton ugyanis elvesztette uralmát a Mercedes felett (egyelőre tisztázatlan okok miatt, ugyanis a pálya közepén haladt, amikor elszállt az autó), és csúnyán összetörte azt a Rivage kanyarban, így számára már ekkor véget ért az időmérő, és a mezőny végéről próbálhat meg felzárkózni vasárnap. A 20 éves jubileum alkalmával nyilvánvalóan jobb rajtpozícióban bízott.
A pálya az első 20 perces etapban egyre jobban felszáradt, de az utolsó percekben már ismét szemerkélt, így elvileg nem sok esély volt a javításra, pedig a kiesőzónában a két Virgin és a két Hispania is a 107 százalékos határ alatt állt. Timo Glock végül így is javítani tudott, és ő legalább kvalifikálta magát a futamra. Ez viszont nem sikerült csapattársának, a hazai versenyére készülő Jerome D’Ambrosiónak, valamint a két HRT-pilótának, Vitantonio Liuzzinak. Így elvileg ők hárman nem rajtolhatnak majd el. Schumachernek mért köre nem volt, de ő a szabadedzéseken bizonyította, nem a tempójával van a probléma. A másik három pilóta sorsa viszony a versenyfelügyelők kezében van.
A hajrában Heikki Kovalainen villantott, és egy jó körrel sikerült bekerülnie a Q2-be, a Force India versenyzőjét, Paul di Restát ütötte ki.
A legjobb idővel Jenson Button lépett tovább a második etapba.
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
1 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
2:01.813 |
- |
8 |
2 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
2:02.827 |
+0:01.014 |
9 |
3 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
2:03.008 |
+0:01.195 |
8 |
4 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
2:03.029 |
+0:01.216 |
9 |
5 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
2:04.450 |
+0:02.637 |
7 |
6 |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
2:04.744 |
+0:02.931 |
9 |
7 |
Bruno Senna |
Lotus Renault |
2:05.047 |
+0:03.234 |
9 |
8 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
2:05.091 |
+0:03.278 |
9 |
9 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
2:05.292 |
+0:03.479 |
8 |
10 |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
2:05.419 |
+0:03.606 |
9 |
11 |
Pastor Maldonado |
Williams |
2:05.621 |
+0:03.808 |
9 |
12 |
Rubens Barrichello |
Williams |
2:05.720 |
+0:03.907 |
9 |
13 |
Felipe Massa |
Ferrari |
2:05.834 |
+0:04.021 |
7 |
14 |
Adrian Sutil |
Force India |
2:06.000 |
+0:04.187 |
9 |
15 |
Sergio Perez |
Sauber |
2:06.284 |
+0:04.471 |
9 |
16 |
Heikki Kovalainen |
Team Lotus |
2:06.780 |
+0:04.967 |
9 |
17 |
Kobajasi Kamui |
Sauber |
2:07.194 |
+0:05.381 |
10 |
|
Kiesők |
18 |
Paul di Resta |
Force India |
2:07.758 |
+0:05.945 |
8 |
19 |
Jarno Trulli |
Team Lotus |
2:08.773 |
+0:06.960 |
8 |
20 |
Timo Glock |
Virgin |
2:09.566 |
+0:07.753 |
9 |
|
107%-os határ: 2:10.339 |
21 |
Jerome D'Ambrosio |
Virgin |
2:11.601 |
+0:09.788 |
9 |
22 |
Vitantonio Liuzzi |
Hispania Racing |
2:11.616 |
+0:09.803 |
9 |
23 |
Daniel Ricciardo |
Hispania Racing |
2:13.077 |
+0:11.264 |
9 |
24 |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
idő nélkül |
- |
1 |
Második etap (Q2)
A második etapban még mindig vizes volt az aszfalt, így intermediate gumikkal folytatták a versenyben maradt pilóták. Erre az etapra is jutott egy nagy baleset, az ötödik helyen álló Adrian Sutil az Eau Rouge után a vizes rázókövön megcsúszott, és összetörte a Force Indiát. Az edzést néhány percre meg is szakították, mivel a pálya tele volt törmelékkel. 6 perc és 53 másodperc volt még hátra a középső etapból. Mivel a pálya hosszú (7 kilométer), ennyi idő alatt arra már nem volt lehetősége a pilótáknak, hogy két szett gumit elhasználjanak, viszont legalább két mért kört mindenki futhatott.
Amint lehetett, mindenki kihajtott az aszfaltra, így nagy volt a forgalom, a körülményeket pedig csak tovább nehezítette, hogy az eső ismét eleredt, de természetesen csak a pálya egyes részein.
Az eső legnagyobb áldozata Jenson Button volt, aki csak a 13. rajthelyet szerezte meg a McLarennel - szemmel láthatóan frusztrált volt, amikor kiszállt az autóból, hiszen ideje lett volna még egy mért körre, de csapata idő előtt kihívta a bokszba. Csapattársa, Lewis Hamilton is főszereplő volt, komoly összetűzésbe került Pastor Maldonadóval. Előbb keményen bevágott a Williams mellé az utolsó kanyarban, mikor mindketten mért körön voltak, majd a levezető körön, amikor a venezuelai elment volna mellette, ráhúzta az autót. Nem lenne meglepő, ha az esetet elővennék még a versenyfelügyelők, hiszen Hamilton megmozdulására semmi szükség nem volt.
Button mellett Sébastien Buemi és Kobajasi Kamui is kiesett, ők mindketten a McLaren elől rajtolnak majd. A két Williams és az autóját összetörő Sutil is elszállt a Q2-ben, a 17. helyet pedig Kovalainen szerezte meg.
A legjobb köridővel Fernando Alonso lépett tovább.
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
1 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
2:02.768 |
- |
9 |
2 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
2:02.823 |
+0:00.055 |
8 |
3 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
2:03.302 |
+0:00.534 |
8 |
4 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
2:03.317 |
+0:00.549 |
7 |
5 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
2:03.466 |
+0:00.698 |
9 |
6 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
2:03.723 |
+0:00.955 |
8 |
7 |
Bruno Senna |
Lotus Renault |
2:04.452 |
+0:01.684 |
9 |
8 |
Felipe Massa |
Ferrari |
2:04.507 |
+0:01.739 |
8 |
9 |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
2:04.561 |
+0:01.793 |
9 |
10 |
Sergio Perez |
Sauber |
2:04.625 |
+0:01.857 |
9 |
|
Kiesők |
11 |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
2:04.692 |
+0:01.924 |
9 |
12 |
Kobajasi Kamui |
Sauber |
2:04.757 |
+0:01.989 |
8 |
13 |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
2:05.150 |
+0:02.382 |
7 |
14 |
Rubens Barrichello |
Williams |
2:07.349 |
+0:04.581 |
8 |
15 |
Adrian Sutil |
Force India |
2:07.777 |
+0:05.009 |
3 |
16 |
Pastor Maldonado |
Williams |
2:08.106 |
+0:05.338 |
8 |
17 |
Heikki Kovalainen |
Team Lotus |
2:08.354 |
+0:05.586 |
6 |
Harmadik etap (Q3)
Az utolsó tíz percet mindenki a lágy slick gumikkal kezdte, Felipe Massa azonnal át is hajtott a kavicságyon, mert a pálya azért helyenként továbbra is vizes volt.
A pálya már említett hossza miatt a pilóták a Q3-ban egy szett gumival próbáltak meg minél jobb köridőt elérni, tehát lényegében tíz percen keresztül folyamatosan a pályán voltak.
Az elején a hétvégén eddig jó formát mutató Mark Webber az élre állt, de Vettel az utolsó előtti gyorskörén átvette a vezetést. Hamilton még megelőzte Vettelt, de a német bajnoknak erre is volt válasza, így a pole pozíció ismét az övé lett, idén már kilencedik alkalommal. A Red Bull tehát továbbra is őrzi időmérős veretlenségét.
A higgadtságát ezúttal is elvesztő Hamilton második lett, Webber pedig csak a harmadik helyről várhatja a 44 körös futam rajtját.
Felipe Massa az előkelő negyedik helyen végzett, és idén másodszor sikerült megvernie csapattársát időmérőn, Fernando Alonso csak nyolcadikként zárt a másik Ferrarival.
A harmadik rajtsort Nico Rosberg és Jaime Alguersuari foglalja majd el, mindkettejük eredménye megsüvegelendő, de értelemszerűen a Toro Rossós pilóta hatodik helye a nagyobb durranás.
Bruno Senna hetedik helye is elismerésre méltó, hiszen ő most teljesíti első versenyhétvégéjét a Lotus Renault-nál, és máris megelőzte csapattársát, Vitalij Petrovot, aki csak a 10. lett. A Q3-ba sorozatban másodszor bejutó Sergio Perez saját legjobb F1-es időmérős eredményét szállítva 9. lett.
Maldonadót utólag megbüntették, öt hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson.
Vasárnap 14 órakor rajtol a belga futam, az idei szezon 12. versenye. A 44 körös versenyen az időjárás még komoly bonyodalmakat okozhat, és az eső miatt kialakuló káoszban szinte bárki nyerhet a mezőnyből. Egy biztos, újabb izgalmas Belga Nagydíjra van kilátás.
|
Pilóta |
Csapat |
Köridő |
Hátrány |
Kör |
1 |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:48.298 |
- |
6 |
2 |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:48.730 |
+0:00.432 |
5 |
3 |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:49.376 |
+0:01.078 |
6 |
4 |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:50.256 |
+0:01.958 |
6 |
5 |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:50.552 |
+0:02.254 |
6 |
6 |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:50.773 |
+0:02.475 |
6 |
7 |
Bruno Senna |
Lotus Renault |
1:51.121 |
+0:02.823 |
6 |
8 |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:51.251 |
+0:02.953 |
6 |
9 |
Sergio Perez |
Sauber |
1:51.374 |
+0:03.076 |
6 |
10 |
Vitalij Petrov |
Lotus Renault |
1:52.303 |
+0:04.005 |
6 |
A rajtsorrend:
|