Hírek>> : Massa: Alonso jobb volt nálam |
Massa: Alonso jobb volt nálam
2011.01.13. 19:41
Felipe Massa, a Scuderia Ferrari brazil versenyzője elismerte, spanyol világbajnok csapattársa jobb volt nála a 2010-es kiírásban.
Massa azonban tudja, csapata hisz benne és ő is ismeri a magában rejlő lehetőségeket.
Egy rémálommal ért fel Felipe Massa 2010-es szezonja. Nincs mit szépíteni rajta, katasztrófális idényt zárt a brazil, aki 2001 óta áll szerződésben a Ferrarival.
Massa most a hatodik versenyzői szezonjára készül a Ferrarival.
„A célom egyértelmű az idei kiírásra: versenyeket nyerni és harcban lenni a bajnoki címért. Tudom, hogy tavaly nem mentek jól a dolgaim, de ez már a múlt. Hiszek abban, hogy képes vagyok újra a koronáért harcolni, és semmi más nem jár a fejemben.” – mondta Felipe Massa.
Massa boldog, hogy a Ferrari Wrooom hét keretében kapcsolódhat ki a tesztek előtt.
„Ez egy nagyon élvezetes hét. Mivel már hosszú ideje járok ide, megtanultam értékelni a havat, amit mi brazilok nem látunk túl gyakran. Mindig is élveztem a síelést, mert fiatalkoromban ezt csináltam a vízen is. Most már azt is megtanultam, hogy hogyan kell ezt csinálni a havon.” – tette hozzá Felipe.
Massa végül, de nem utolsó sorban visszatért a tavaly tapasztalt problémáira.
„Soha nem éreztem magam kényelmesen a gumikkal, különösen az első abroncsokkal. Nem sikerült alkalmazkodnom a gumiabroncsokhoz a vezetési stílusomat illetően. Ezek a gumik nagyon különbözőek voltak a 2009-ben használtaktól. Ez megbosszulta magát, különösen az időmérőkön.”
„A motivációval soha nem volt problémám, még olyan nehéz hétvége után sem, mint Hockenhem volt. Fernando (Alonso) jobb volt nálam, de ismerem a bennem rejlő lehetőséget, és tudom, hogy a csapat hisz bennem. A múltban mindig nagyon erős csapattársaim voltak. Ilyen volt Michael Schumacher és Kimi Räikkönen is, de soha nem találtam magam olyan helyzetben, hogy nem éreztem kényelmesnek az autót. 2010-ben ez volt a helyzet.”
|