Hírek>> : Hivatalosan is megnyílt a Ferrari World |
Hivatalosan is megnyílt a Ferrari World
2010.12.02. 19:26
A Ferrari World Abu Dhabiban kedden hivatalosan is megnyitásra került, ez az első élménypark, amelyet a maranellói márka történelme köré építettek.
A megnyitón több, mint kétezer vendég mellett részt vett Őfelsége Mohammed bin Zayed Al Nahyan sejk, az olasz külügyminiszter, Franco Frattini. A maranellói márkát az elnök, Luca di Montezemolo, az alelnök, Piero Ferrari, a főigazgató Amedeo Felisa képviselte, a Scuderia Ferrari Marlboro részéről a csapatfőnök, Stefano Domenicali mellett a két pilóta, Fernando Alonso és Felipe Massa jelent meg.
A show-t az "Erő találkozása az eleganciával" jelzővel illették, melyet Abu Dhabi és a Ferrari történelme ihletet és csodálatos eredmény született, a park több, mint 200.000 négyzetméter alapterületen található.
"Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani, aki az álmot valóságra váltotta, különösen partnereinknek és a hatóságoknak itt, Abu Dhabiban" - mondta el Luca di Montezemolo. "Hat évvel ezelőtt ez a park csak egy ötlet volt, talán túlságosan merész is: most, megvalósult. A park az újító technológia és hagyomány kombinációja és nemcsak a Ferrari, valamint az autó szerelmeseinek nyújt kikapcsolódást, hanem az egész családnak. Minden, amit a Ferrarival elértünk megtalálható itt: az exkluzív túraautók és versenyautóink, hagyományunk és kultúrán. A Ferrari World szimbólum, visszatükrözi azt, amit Olaszország jelent a világnak és különösen most kell magas szinten tartanunk az ország imidzsét. Megpróbáljuk, részt szeretnénk vállalni ebben, de nemcsak vállalkozóként, hanem hadseregként, kutatóként és kultúremberként. A mai nap fontos, mert Olaszország neve a világ legnagyobb élményparkokkal rendelkező országok nevéhez csatlakozott, és nemcsak a Ferrari viheti tovább az ország nevét. Remélem ez a struktúra szerepet játszik a két kultúra megerősítésében."
Több ezer ember látogatta már meg a parkot, amely először november 4-én nyitotta meg kapuit.
|