Hírek>> : Alonso: Szuper-boldog ember vagyok |
Alonso: Szuper-boldog ember vagyok
2010.09.10. 09:49
A Scuderia Ferrari spanyol versenyzője rendkívül boldog, elmondása szerint élete legjobb szezonját teljesíti az F1-ben.
Fernando továbbra is hisz a bajnoki címben.
Fernando Alonso
Spa előtt mindannyian nagyon közel voltunk egymáshoz, de Belgium után nőtt a különbség köztem, és az éllovas között. De korábban már láthattuk, hogy az új pontrendszerrel gyorsan változhat az állás. A múltban két-három versenyző volt harcban a címért, most már öt, vagy hat. Igaz, hogy minél kevesebb verseny van vissza a szezonból, annál nehezebb a helyzetem, de még mindig hiszek abban, hogy mind a hat versenyen felállhatok a dobogóra, és nyerhetek, valamint lesz esélyem az utolsó versenyen.
Ugyanakkor az is igaz, ha nem érek el jó eredményt itt Monzában, vagy kiesek, akkor Szingapúrban lesz az utolsó esélyem. Ellenkező esetben bye bye bajnoki cím.
Kezdetben minden szezon elején a cél a világbajnoki cím, és ha nem éred el ezt, akkor a csapat nagyon csalódott, de tudjuk, hogy egy nagyon kihívó versenysportban vagyunk, és kemény ellenfeleink vannak.
Az első szezonom a Ferrarival azonban hihetetlen, életem legjobbja, szuper-boldog ember vagyok.
|