Hírek>> : A Ferrari mindenkit hülyének néz |
A Ferrari mindenkit hülyének néz
2010.09.09. 11:48
A csapat elmondása szerint brazil versenyzőjüket csak motiválni akarták a Német Nagydíjon azzal az üzenettel, hogy „Fernando gyorsabb, mint te”.
Felipe ennek rendje és módja szerint begurult, majd elengedte a csapattársát.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali úgy nyilatkozott, hogy Massa versenymérnöke az elengedés után nem a csapatutasítás miatt kért bocsánatot, hanem azért, mert az autóját nem készítették fel megfelelően.
A bocsánatkérés előtt azonban elhangzott egy másik fontos mondat is, amikor közölték Felipével, hogy spanyol csapattársa gyorsabb, mint ő.
„Massának azt mondták, hogy lassabb, mint Alonso, hogy motiválják őt.” – árulta el a Spanyol Motorsport Szövetség elnöke, Carlos Gracia, aki jelent volt a szerdai tárgyaláson.
„Az üzenet feldühítette, döntött, lelassult. Ez vezetett ide, a csapatutasítás gyanújához.” – tette hozzá.
Gracia beszélt a kétszeres bajnokkal, aki elmondta, nem tudott semmit ezzel kapcsolatban.
|