Vegyük példaként Michael Schumachert. Visszatérése első futamát, vagyis a Bahreini Nagydíjat hazájában, Németországban 50%-kal többen nézték a televízióban, mint az azt megelőző évben. Az IFM Sports Marketing Surveys kutatási cég szerint pedig több mint 10,5 millió német polgár mondott le vasárnap délelőttjéről, csak hogy megtekinthessék hősük három év kihagyás utáni pályára való visszatérését.

Természetesen azonban nem csupán a német szurkolók voltak az egyedüliek, akik üdvözölték Schumacher visszatérését. Bernie Ecclestone, a Formula–1 vezetője volt az a személy, aki a legtöbbet nyerte az ügyön. Amikor a hétszeres világbajnok 2006-ban utoljára versenyzett, a német televíziós jogokat évenkénti 90 millió dollárért adta el az üzletember. Schumacher korai visszavonulása óta azonban a német lakosság biztos F1-es közönsége igencsak megcsappant, akárcsak a jogok ára, mely az előbbi összegnél jóval alacsonyabbra, konkrétan 49 millió dollárra esett vissza. Amennyiben tehát ha a klasszis visszatérése által generált érdeklődés nem csappan meg, ez az érték kétségtelenül ismét növekedni fog, amikor Ecclestone újra tárgyal a német tévé szerződéséről.

Nem csoda tehát, hogy a 79 éves szakember szilárdan Schumacher védelmére kelt az első négy futam utáni kritikahadjárat kapcsán, és a múlt héten kijelentette, hogy „bárki, aki Michaelt kritizálja, téved. Ő többet érdemel. Csak azt mondhatom, ne becsüljék alá Michaelt. Adjanak neki időt az új autóhoz és az új gumikhoz való alkalmazkodásra.” Schumacher hatalmas pénzeket ér, Ecclestone pedig ennek teljes mértékben a tudatában van, hisz korábban már tapasztalhatta ezt a tényt.

1990-ben, mielőtt Schumacher először csatlakozott a száguldó cirkuszhoz, a Formula–1 meglehetősen ismeretlen sport volt Németországban. Német versenyző már 16 éve nem nyert akkor futamot, az F1-et pedig ritkán tűzték csak műsorra. 1992-ben, amikor Schumacher első teljes szezonját teljesítette a motorsportok királykategóriájában, még csak 1,8 millió néző hangolódott rá az egyes futamokra, amikor azonban a német klasszis nyerni kezdett, a Formula–1 németországi népszerűsége egyre inkább az egekbe szökött.

1995-ben, amikor Schumacher másodjára lett világbajnok, a német tévénézők átlagosan elérték a futamonkénti 5,6 milliót, míg 2001-re – Schumacher sportban való tartózkodásának tizedik évfordulójára – minden addigi csúcsot áttörtek és meghaladták a 10 milliós álomhatárt.

Fokozatosan tehát egész Németország érdeklődni kezdett az F1 iránt, ami a sport számára nagyszerű dolog volt. Ahogyan a bajnok győzelmei egyre sokasodtak, úgy gazdagodott a sport a német szponzorok, pályák, gyártók és még a sport kereskedelmi jogainak német tulajdonosai befektetéséből is. Olyan nagy német márkák, mint a BMW, az Allianz és a DHL mind-mind a sport részévé akartak válni.

Ennek alapján pedig ezt az egész folyamatot lehetne akár Schumacher-effektusnak is nevezni, ez azonban mégsem lenne helyes, hiszen nem csupán a német bajnok volt az, aki robbanásszerűen megnövelte az F1 iránti érdeklődést. ..

…nem is olyan régen, 2002-ben ugyanis még nem sugározták élőben a futamokat a spanyol televízióban. Fernando Alonso F1-ben való szereplése azonban ezt egy csapásra megváltoztatta.

Alonso előtt a spanyol versenyzők nem igazán írták be magukat a sport történelmébe, a hispániai nemzet tudniillik mindössze egyetlen dobogós helyezéssel büszkélkedhetett, mely esemény Marquis Alfonso de Portago nevéhez fűződik, aki a távoli és ködös múltban, az 1956-os Brit Nagydíjon állhatott fel a pódiumra. Az 1980-as és 90-es években aztán jó pár spanyol pilóta megfordult a száguldó cirkusz világában, mivel azonban autójuk korántsem volt versenyképes, így szereplésük csupán arra volt jó, hogy némileg felkeltsék a spanyolok érdeklődését a sport iránt.

És habár Spanyolország nem különösképp érdeklődött az F1 irányában, az F1 nagyon is szerette volna az országot „bekebelezni”. Mivel pedig az európai piac legnagyobbikán nem vetette még meg lábát a sport, ezért Ecclestone számára nagyon is fontos célpontként jelent meg Spanyolország, mely területen mérhetetlen kiaknázatlan lehetőséget vélt felfedezni. Alonso megjelenése aztán sokak vágyát váltotta valóra a sportban, hiszen nincs is arra megfelelőbb módszer, hogy egy országot érdekelté tegyünk az F1-ben, mint azon nemzet fiai közt találni egy sztárpilótát. 

Nem túl bonyolult művelet különválasztani a versenyzői ügyességet a Formula–1 üzleti oldalától, a megfelelő versenyzőnek ugyanakkor bizonyos, hogy valódi hatással kell bírnia a sport pénzügyére is.

A Formula–1 mostanra az év egyik legnézettebb televíziós programja lett Spanyolországban. A 2002-es semmiből való indulás óta a futamokat nézők száma egyre csak növekszik. A közönség szilárd kiépülése 2003 és 2005 közé esik, mely időszak alatt Alonso megszerezte első világbajnoki címét, a fordulópontot azonban 2005-ben az évadzáró Brazil Nagydíj jelentette, amikor átlagban 8 millió néző ragadt a képernyők elé Spanyolhonban. Mivel Alonso jól szerepelt a futamgyőzelmek terén, a spanyol Telecinco televíziós társaság beszámolójában arról adhatott tájékoztatást, hogy az F1-es közvetítésekből származó reklámbevételük 57,2%-kal nőtt.

A Spanyol Nagydíjnak helyszínt adó catalunyai pálya szintén profitált az Alonso iránti egyre magasabbra törő érdeklődéshullámból.  Egy évtizeddel korábban még ez az aszfaltcsík volt az egyik legkevésbé látogatott, hiszen jórészt csak külföldi szurkolók foglaltak helyet a catalunyai lelátókon. 1998-ban a futam napján mindössze 65 000-res tömeg gyűlt össze, ezzel csaknem üresen hagyva a pálya felét. 2003-ban aztán – Alonso első Renault-s évében – a nézők száma 96 000-re nőtt, míg 2005-ben minden hely elkelt, ennek alapján 115 900 jegyet értékesítettek. Itt említendő még, hogy a hatalmas érdeklődés miatt akkor a feketepiacon 150 dollár értékű jegyek csaknem 4 000 dollárért cseréltek gazdát! 2006-ra így a futam szervezőinek csupán egyetlen lehetősége maradt: több lelátót kellett építeni. Ezen új létesítmények létrehozása 20 millió dollárba került, mivel azonban a kapukon 130 000 néző tódult oda a futam élőben való megtekintésére, a befektetők szája csak mosolyra görbülhetett. 

2007-re aztán még 2 000 ülőhelyet emeltek, így abban az évben rekord számú, 141 000 néző látogatott ki a spanyol aszfaltcsíkra. A hatalmas számadatok ellenére azonban még így sem ez a nagydíj helyszín az, mely leginkább vonzaná a közönséget; a februári, spanyolországi tesztek színterére ugyanis több mint 30 000 néző tett látogatást, a seville-i Renault F1 Roadshow utcai esemény pedig több mint 280 000 ezer embert vonzott oda 2006-ban.

Az Alonso iránti érdeklődés – szponzorok formájában – a spanyol pénzt is az F1-be hozta. A spanyol bank, a Santander ugyanis jelenleg a sport egyik legnagyobb összeget költő szponzora, hiszen évente körülbelül 50 millió dollárt áldoz Alonso csapatának, a Ferrarinak a támogatására, plusz további 4 milliót a McLarenre és nagyjából 25 milliót a pályákon való reklámozásra és a versenyek címszponzorációjára.

Sajnos azonban az Alonso és Schumacher kaliberű versenyzők nem nőnek minden bokorban, és nem könnyű kitalálni, vajon honnan érkezik a következő ilyen nagy sztár. Oroszország, Mexikó, India és Kína mind-mind a sport számára eleddig kiaknázatlan piacok, míg azonban meg nem jelenik ezen országok egyikében egy különleges tehetség, addig bizonyos, hogy a sport mellékvágányán lesznek képesek csak haladni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.