Hrek>> : Alonso nem aggdik, egyszeri volt a botls |
Alonso nem aggdik, egyszeri volt a botls
2021.05.23. 13:50
Noha maga is arra szmtott, csapata versenykpesebb lesz Monacban, Fernando Alonso nem aggdik az Alpine tempja miatt, rzse szerint ugyanis a htvgi botls egyszeri lesz, nem egy tendencia kezdete.
A korbbi eredmnyek alapjn az Alpine bizakodva vrta a Monaci Nagydjat (azt sem zrtk ki, hogy flvehetik a versenyt a Ferrarival a kzpmezny elejn), a htvge azonban eddig csaldst kelt az alakulat szmra: Fernando Alonso mr a Q1-ben bcszott az idmrn, a Q3-ba pedig a csapattrs, Esteban Ocon sem jutott be.
A vrtnl gyengbb szerepls kapcsn Alonso kijelentette, nem aggdik amiatt, hogy ez egy rosszabb tendencia kezdete lenne, szerinte a gyenglkeds egyszeri, hiszen a monaci plya is klnleges, az ottani eredmnyek nem szoktak mrvadk lenni a szezon egszt illeten.
„Azt hiszem, ez egyszeri alakalom” – emelte ki a ktszeres bajnok. „Ezen a plyn klnleges belltsokra van szksg. Egy ilyen plyn specilis mdon kell mkdtetni az autt. Taln Szingaprban hasonl mg az irny a belltsok tern, de ott ltalban sokkal magasabb a hmrsklet” – tette hozz.
„Szval nem hiszem, hogy aggdnunk kellene. Dolgozunk, s prblunk minl tbbet segteni a csapatnak, hogy jl fel tudjon kszlni, a 2022-es szezonra is. Idn nem fogunk bajnoksgot nyerni, ez biztos” – folytatta a rutinos spanyol.
„Szval addig is erstjk a csapatot, s elemezzk azokat a terleteket, melyeken javtanunk kellene. Az olyan htvgk teht, mint a mostani, csapatknt ersebb tesznek bennnket. Nagyon sok dolgot megrtnk a nehzsgekbl is, szval n nem aggdom” – hzta al.
Nyilatkozata sorn az is elmondta, mivel kszkdtek az idmrn. „ltalban a tapads hinyzott. Nem az egyensllyal volt gond, vagy magval az autval. Egyszeren a tapads szintje mindkt aut esetben nagyon alacsony volt az edzseken. Portugliban egsz versenykpesek voltunk s Barcelonban is. Azt hittk a monaci j htvge lesz, de nem lett. A tapads szempontjbl az egyik kulcstnyez a gumik flmelegtse. Ez jelenti a klnbsget. Egyes csapatok most sokkal versenykpesebbek, msok pedig, mint az Alpine gyengbbek, mint voltak” – fogalmazott.
|