Hírek>> : A Ferrari szakembere szerint az új turbóknak nem sok köze lesz a 80-as évekhez |
A Ferrari szakembere szerint az új turbóknak nem sok köze lesz a 80-as évekhez
2013.02.21. 17:02
2014-től ismét beköszönt a turbókorszak a Forma–1-ben, ám a Ferrari motorspecialistája, Luca Marmorini szerint vajmi kevés lesz a hasonlóság a 80-as évekkel. Az olasz szakember az előkészületek jelenlegi állásáról és az előttük álló feladatokról is nyilatkozott.
„Az új turbó teljesen más lesz, mint amiket a 80-as években használtunk.” – ígérte Luca Marmorini, a Ferrari új motorjait fejlesztő főmérnök. Mint ismert, 2014-től új, 1,6 literes, V6-os turbómotorok váltják a jelenlegi V8-asokat, kiegészítve az új, a korábbinál erősebb és nagyobb szerepet kapó energiavisszanyerő rendszerrel, az KERS-sel.
Marmorini elmondása szerint csapata már igen előrehaladt az új aggregát fejlesztésével. „Nem mondhatjuk, hogy minden készen van, de már igen előrehaladott állapotban vannak a munkálatok. Az első változatot már egy évvel ezelőtt teszteltük.” – fogalmaz.
Hogy már itt tartanak, az persze nem véletlen: „Nagyon szoros az időbeosztás, de ennek megfelelően igen intenzív programot követünk.”
Az új szabályok ugyanakkor nem csupán a motor paramétereit, de az annak élettartamára vonatkozó pontokon is változtat. „A szabályváltozás miatt természetesen új motornak majdnem kétszer annyi kilométert kell majd futnia, mint a jelenlegi motoroknak. A megbízhatóság tehát igen nehéz feladat elé állít bennünket.”
A jövőben a mostani nagyjából kétezer kilométer helyett már négyezer kilométert kell kibírnia egyetlen erőforrásnak.
Hogy a megbízhatósági problémák ne hátráltassák őket a következő év elején, tehát a munka mielőbbi befejezésével próbálják elérni a csapatok. „A szabályok egyelőre nem teszik lehetővé, hogy az új motorokat a hivatalos teszteken kívül próbára tegyük.” – mutat ráa korlátozások jelentette nehézségekre Marmorini.
„Úgy saccolom, a most következő szezon második felére már minden gyártónak lesz egy motorja, amely 90%-ban egyezik a 2014-ben használandóval.”
A cél egyértelmű tehát: már a szezon kezdetétől versenyképes és megbízható motorral versenyezni. „Remélhetőleg már 2014 elején ki tudjuk belőle hozni a maximális teljesítményt.”
|