A Red Bull van az élen?
2013.02.11. 19:13
Niki Lauda szerint annak ellenére, hogy a jerezi négy napos teszten Felipe Massa futotta a leggyorsabb kört az F138-as Ferrarival, a Red Bull RB9-es a leggyorsabb autó a mezőnyben.
Jerez után a Ferrarinál mindenesetre bizakodóak az idei esélyeiket és az F138-as erejét illetően. „Sokkal kiegyensúlyozottabb, jobb a fékezések alatt, a kanyarok ki- és bejáratánál, valamint könnyebb is megérteni” – nyilatkozta Massa az új F138-asról a brazil O Estado de S.Paulo újságnak.
Massa véleményével a Ferrari új tesztpilótája, Pedro de la Rosa is egyetért. „Az autó kiegyensúlyozott és jól reagál a változásokra” – nyilatkozta de la Rosa a spanyol AS-nek. – „Nem volt probléma, de a barcelonai teszt végéig nem lehet további következtetéseket levonni.”
Ezek után a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo is azt nyilatkozta az olasz Sky Sport 24-nek, hogy az F138-as „azon a vonalon van, amit vártunk. De az az autó, ami részt vesz a teszten mindig különbözik attól, ami elkezdi majd a szezont.”
Az egykori háromszoros világbajnok, jelenleg a Mercedes GP résztulajdonosa és elnöke, Niki Lauda szerint azonban jelen pillanatban a Red Bull „a legjobb autó az első tesztet követően. Úgy látom, hogy utánuk egy csoportban következik a McLaren, a Lotus, a Ferrari és mi (Mercedes).”
Jo Ramirez, a McLaren egykori csapatmenedzsere, aki jelenleg Sergio Perez menedzselésében vesz részt, egyetért Laudával. „A Red Bull, a McLaren és a Lotus gyors és kiegyensúlyozott. Utánuk a Ferrari, majd a Mercedes következik, a különbségek azonban nagyon kicsik. Így egy újabb nagyon szoros bajnokság vár ránk.”
|