Hírek>> : Montezemolo: Az Alonso-Vettel páros nincs napirenden |
Montezemolo: Az Alonso-Vettel páros nincs napirenden
2013.02.04. 12:58
A Ferrari elnöke, Luca Di Montezemolo ismét megerősítette, hogy nem tervezik addig Sebastian Vettel szerződtetését, amíg Fernando Alonso a Ferrari rendelkezésére áll.
Folyamatosak a pletykák azzal kapcsolatban, hogy Sebastian Vettel egyszer a Ferrarinál folytatja majd a pályafutását, és maga Montezemolo is többször kijelentette már, hogy bár nem tartja jó ötletnek, ha „két kakas van a tyúkólban”, de Sebastian Vettel biztosan az a pilóta, aki, „nagyon jó lenne a számukra”.
Most azonban a Ferrari idei F138-as versenyautójának bemutatója alkalmából, Montezemolo ismét a távoli jövőbe helyezte Vettel Maranellóba érkezésének a lehetőségét. Az újságírók arról kérdezték ugyanis Montezemolót, hogy Alonso és Vettel vezetheti e együtt valaha a Ferrari autóját. „Nem, én nem gondolom ezt” – válaszolta tömören Montezemolo a kérdésre.
Egyes pletykák szerint a Ferrari nem is tehetné meg azt, hogy leszerződteti Vettelt, mert állítólag Alonso egyik kikötése az volt, amikor a 2016-os szezon végéig hosszabbított a Ferrarival, hogy ne szerződtessék le mellé Vettelt. Jelen állás szerint azonban a háromszoros német világbajnoknak, Sebastian Vettelnek sem sietős a Red Bull elhagyása, az energiaitalosok ugyanis a napokban hosszabbították meg a csapatvezető, Christian Horner szerződését 2017-ig, míg a pletykák szerint Adrian Newey asztalán is ott van már egy több éves szerződéshosszabbítás tervezete.
|