„A tavalyi év közepén változtattunk azon, ahogy dolgozunk és működünk”- kezdte a szakember.
„Most van két helyettes főtervezőnk: az egyik a 2013-as autóra, míg a másik a 2014-es autóra koncentrál. Nagy változások jönnek, és számunkra sokkal jobb, ha így építjük fel a szervezetet. A két projekttel jobban tudunk dolgozni így”- mondta Fry.
„Az idei autó sokkal inkább egy evolúció, semmint revolúció”- erősítette meg Domenicali szavait az F138-ról.
„Hasonló koncepciókra épül, és minden egyes területet alaposan kiveséztünk, melyből kinyerhetünk valamit. Egyes apróságokat jobban megváltoztattunk, mint másokat, de alapvetően ez a tavalyi gép továbbfejlesztése. Az átszervezés azt jelentette, hogy valamivel könnyebben tudtunk dolgozni a tavalyi autón és mellette az újon is. Szerintem ez előnyt jelenthet az ellenfelekkel szemben, és jobban meg tudtuk nyomni a dolgokat. Feltételezem, hogy a legnagyobb dolog az, ami az aerodinamikai oldalt érintette. Nagyon sokat kell hoznunk itt, és számos változást lehet majd látni a most bemutatott autó és azon autó között, melyet az első versenyen használunk majd”- folytatta Fry.
„Lesz pár alkatrészünk az első és a második tesztre, majd egy nagy csomag a harmadik és egyben utolsó gyakorlásra. Nagyon sok változás fog jönni még. Valójában minden egyes apróságnak utána kell járnod, ami teljesítményt jelenthet. Egyben az összes versenyt kielemeztük, hogy megnézzük, mit csináltunk jól, és mit rosszul. Ezekből tanulnunk kell, és például próbáltuk javítani a kerékcseréket, így ott elvégeztünk pár változtatást. Remélhetőleg nyerhetünk pár tizedet. Igaz, hogy tavaly nagyon jók voltunk az átlagot illetően, de nem ülhetünk egyhelyben, mert akkor lemaradunk. Kopogjuk le, hogy a megbízhatóság is remek volt, és többnyire szerencsések voltunk. De a saját szerencséd kovácsa vagy, és minden egyes apró részletre koncentrálnod kell.”
„Az elmúlt kettő-kettő és fél évben nagyon sokat változtattunk azon, ahogy dolgozunk. Egy hosszú folyamaton mentünk át, és örülök annak, amit elértünk ezen a téren. De sohasem lehetsz elég gyors. Sokat kell tennünk azért, hogy fejlődjünk, és meg kell próbálnunk olyan gyorsan teljesíteni, amennyire csak tudunk.”
„Addig sohasem leszek vele boldog, amíg Melbourne-ben nem mi állítjuk ki a leggyorsabb autót a rajtrácsra”- válaszolta arra a kérdésre, hogy jelenleg mennyire elégedett az F138-cal.
„Ami a bemutatott autót illeti, szerintem jó munkát végeztünk a tervezéssel és a mechanikai beállítással. Minden célt teljesítettünk, amit kitűztünk erre az időpontra. Nem rejthetjük el a tényt, hogy az autó egyelőre csak bemutatóra szánt formában van, és aerodinamikailag messzire van attól, mint ami jelenleg is bent van a szélcsatornában. Szerintem a harmadik teszten kapunk képet arról, hogy hol állunk a teljesítményt illetően. Addig nem leszek boldog, amíg nem mi vagyunk a leggyorsabbak.”