Hírek>> : Montezemolo: Nincs értelme sírni a dolgokon |
Montezemolo: Nincs értelme sírni a dolgokon
2010.07.12. 23:23
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint kizárólag előre kell tekinteniük.
Montezemolo bízik benne, hogy eredményes hétvégék következnek számukra.
Az olaszok nem lehettek valami boldogok, miután nulláztak Silverstone-ban, üres kezekkel tértek haza, Maranello-ba.
Ezúttal is Fernando Alonso lett volna az a versenyző a vörösöknél, aki képes lett volna sok pontot hozni a Ferrari konyhájára, ám egy buta hiba közbeszólt. Alonso szabálytalanul megelőzte Robert Kubicát, majd miután a lengyelt nem engedte vissza maga elé, bokszutca áthajtásos büntetést kapott.
Az F10-es versenygép sebessége kiváló volt, de a csapat ezúttal sem tudott élni a lehetőséggel.
Luca di Montezemolo
Természetesen boldogtalanok vagyunk az eredmény láttán, de nincs értelme sírni a dolgokon. Az igazság az, hogy az elmúlt években éltünk meg már ennél nagyobb csapásokat is. Ezeken a dolgokon mindig túl tudtuk magunkat tenni és most is ezt kell tennünk.
Fontos, hogy az előttünk álló versenyekre koncentráljunk. Sok pontot vesztettünk, de még mindig csak a szezon felénél járunk, és nem állunk katasztrofálisan. Az elmúlt két versenyen különböző okok miatt nem jött ki számunkra a lépés, noha versenyképes autónk van.
Sok pontot kell gyűjtenünk és ki kell használnunk az adandó lehetőségeket.
|