Hírek>> : Alonso elégedett a biztonsági autós szabály módosításával |
Alonso elégedett a biztonsági autós szabály módosításával
2010.07.10. 13:31
A Ferrari versenyzője örömmel fogadta, hogy Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) módosította a biztonsági autós szabályt, így elkerülhetőek lesznek az olyan esetek, mint amit Lewis Hamilton is bemutatott Valenciában.
Az Európa Nagydíjon hatalmas port kavart Lewis Hamilton, ugyanis a Mark Webber balesete után beküldött biztonsági autót megelőzte.
Hamilton megúszta egy áthajtásos büntetéssel, ám utólag az illetékesek megegyeztek abban, hogy módosítanak a szabályokon.
Az új regula szerint a versenyzőknek már akkor le kell lassítania a biztonsági autó tempójára, amikor bejelentik a veszélyhelyzetet. Ezzel kivédhető a Hamilton-féle esetek megismétlődése.
A 2008 világbajnoka ellen legjobban tiltakozó Fernando Alonso örül a módosításnak.
„Szerintem minden változtatás azért történik, mert úgy gondolják az illetékesek, hogy így jobb lesz. Minden olyan módosítást örömmel fogadunk, ami jobbá teszi a Forma-1-et. Reméljük, minden jól megy majd.” – mondta a spanyol.
|