Hírek>> : Alonso kissé szkeptikus Silverstone előtt |
Alonso kissé szkeptikus Silverstone előtt
2010.07.06. 13:13
Fernando Alonso, a kétszeres spanyol világbajnok nem érzi azt, hogy az autójuknak teljesen mértékben megfelelne a silverstone-i versenypálya.
Ugyanakkor a Ferrari versenyzője bízik benne, hogy jó hétvége vár rá.
Az olaszok legutóbb Valenciában egy átépített autóval álltak elő, mely egyértelműen előrelépést jelentetett számukra, ám végül csak egy 8. helyet tudtak vele szerezni.
Alonso versenye a biztonsági autós fázisban ment el.
Most Silverstone következik.
Fernando Alonso
Fontos időszak előtt állunk. Valenciára jelentős változtatásokat eszközültünk az autón és ez a jövőben sem lesz másképp. Silverstone-ban és a soron következő versenyeken is fejleszteni fogjuk az autónkat. A fejlesztési programunk intenzív, és úgy vélem, hogy látni fogjuk ennek az eredményét. Fontos, hogy minden szempontból a megfelelő módon fel tudjunk készülni, mivel az elkövetkezendő néhány hétben közel lesznek egymáshoz a versenyek.
A silverstone-i pálya utolsó szakasza módosításra került, ami miatt egy részben új aszaltcsíkot kell felfedeznünk a hétvégén. Már megvizsgáltuk a pályát, de csak külső szemmel. A munka igazi része pénteken fog megkezdődni, amikor is pályára gurulunk az autónkkal. Mindezek előtt csütörtökön a mérnökökkel közösen körbejárjuk a pályát.
Ha megnézzük, a pálya továbbra is nagyon gyors kanyarokból áll, ami nem túlságosan illik a mi autónkhoz. Mindenesetre a Valenciában bevetett F10 igazolta, hogy az új konfiguráció lendületet adott nekünk a gyors kanyarokban, ezért még várnunk kell, hogy hol is leszünk majd.
Továbbra is optimista vagyok. Esőre mindig van esély Silverstone-ban, és nagyon meglepődnék, ha egy teljesen száraz hétvégében lenne részünk. Bármilyen időjárás is legyen, készen állunk.
|