Hírek>> : A McLaren sem büntette volna meg Alonso-t |
A McLaren sem büntette volna meg Alonso-t
2010.07.02. 16:45
Martin Whitmarsh, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke elégedetten nyugtázta azt, hogy Fernando Alonso nem kapott büntetést a kirohanása után.
Whitmarsh egyúttal elmondta, különösebben nem izgatta az, amit Alonso mondott.
Mint ismeretes, az idei Európai Nagydíjon Lewis Hamilton szabálytalanul előzte meg a biztonsági autót, amiért végül bokszutca áthajtásos büntetést kapott. Hamilton mindezek ellenére meg tudta tartani a második helyét.
A futamot követően a Ferrari spanyol versenyzője finoman szólva is kiakadt, manipulációról beszélt a versenybíróság munkáját illetően.
A durva szavak után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy nem kezdeményez eljárást Alonso ellen. Sokak szerint ez egyedül csak az FIA elnökének, Jean Todt-nak köszönhető, aki korábban hosszú éveken át szolgálta a Ferrarit és ért el azzal hatalmas sikereket.
A McLaren csapatfőnöke támogatta a szövetség ezen döntését, ugyanakkor Whitmarsh elmondta, nem izgatta fel Fernando szavai.
„Alonso meglehetősen szókimondó volt, valójában az emberek azonban egy kicsit többet akarnak kihozni ebből” – válaszolta a szurkolók fórumán Londonban a FOTA elnöke csütörtökön.
„A múltban nem lehetett kétsége vonni [a döntéseket] – idézi az 52 éves csapatvezetőt az AFP hírügynökség. „Lennie kell egy határnak, némi finom vonalnak, de hogy ne lehessen kétségbe vonni egy bíró, egy játékvezető vagy egy versenybíró döntéseit? Őszintén, ezt nem lehetett megtenni.”
|