Hírek>> : Füttykoncertre számíthat Hamilton az Olasz Nagydíjon |
Füttykoncertre számíthat Hamilton az Olasz Nagydíjon
2010.06.29. 13:01
A Ferrari szurkolói, a „tifosik” ígérik, nem lesz kényelmes hétvégéje a McLaren-Mercedes versenyzőjének és csapatának Monzában.
Lewis eddig sem örvendett nagy népszerűségnek a spanyol rajongók körében, ám most az olaszokat is sikerült magára haragítania.
A Ferrarinál és a csapat szurkolóinál is kiverte a biztosítékot az Európa Nagydíjon történtek. Szerintük Lewis Hamilton jogtalanul tett szert a második helyre Valenciában.
A Scuderia lassan 48 órája nyilatkozik folyamatosan az ügyről… A Ferrari elnöke és alelnöke is elfogadhatatlannak nevezte a történteket.
A szurkolókat sem kell félteni, rögtön a spanyol Fernando Alonso oldalára álltak, aki a futamot követően az elsők között mondta el a véleményét az esetről. Míg brazil csapattársa visszafogott volt, noha ő még pontot sem szerzett, addig Fernando kikelt magából, manipulálásról beszélt.
A spanyolok gyakorlatilag mióta (2007) Hamilton az F1-ben szerepel, gyűlölik. Alonso mellett debütált a McLaren-nél Hamilton, aki szerintük nem éppen tiszta eszközökkel utasította sokszor maga mögé kedvencüket. A szurkolók természetesen a McLaren istállót sem kedvelik…
Most, hogy az olaszok is „berágtak” a csapatra, valamint Hamilton-ra, „nem éppen kényelmes” hétvégét ígérnek az Olasz Nagydíjon.
Jövő héten Nagy-Britanniában fog vendégeskedni a mezőny, ahol a brit szurkolók lesznek többségben.
Az olasz versenyhétvége csak szeptemberben kerül megrendezésre, ami még messze van, de a „tifosik” nem felejtenek.
|