Hírek>> : Alonso: Nagyon keserű vagyok |
Alonso: Nagyon keserű vagyok
2010.06.27. 22:06
Fernando Alonso szomorúan nyilatkozott a számára sikeretlen valenciai versenyhétvégét követően.
A kétszeres spanyol világbajnok továbbra sem érti, hogy Lewis Hamilton miért nem kapott komolyabb büntetést.
Fernando Alonso
A versenyt kettétörte a biztonsági autó, és mindent, ami utána következett. Csalódott vagyok a több ezer néző miatt, akik ma kilátogattak ide, és látták, hogy milyen volt a helyzet kezelése. Nagyon keserű vagyok amiatt, ami ma történt.
Harmadik voltam, egy méterrel Hamilton mögött, mikor a biztonsági autó kijött a pályára, majd a kockás zászló alatt ő másodikként, addig én kilencedikként értem célba, noha ugyanazt a stratégiát választottuk. A büntetés akkor jött, amikor az már nem volt tényleges hatással a végeredményre. Ettől kezdve a versenyem veszélybe került.
Mindig forgalomban voltam, és nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani a kemény keverékű gumikon, mint azt elvártam. Ez meg is magyarázza azt, hogy miért volt olyan nehéz Sutil, majd Buemi ellen.
Ez egyértelműen rossz eredmény számunkra, de még mindig van idő javítani. Folytatnunk kell a munkát és fejleszteni az autó fejlesztését, hogy azzal mi legyünk a leggyorsabbak.
|