Hírek>> : Alonso: Jó érzés volt újra győzelemért harcolni |
Alonso: Jó érzés volt újra győzelemért harcolni
2010.06.13. 21:12
Fernando Alonso a harmadik rajtkockából vághatott neki a 2010-es Kanadai Nagydíjnak, és a leintéskor ugyanebben a pozícióban is intették le. A Ferrari spanyol pilótája nagyon örült annak, hogy hosszú idő után ismét lehetősége volt futamgyőzelemért harcolni, és úgy érzi, jó irányba haladnak csapatával.
Alonso, aki vezette is a versenyt, egész futam alatt tartotta a lépést a győzelmet megszerző Lewis Hamiltonnal, és látványos csatákat is vívott egykori csapattársával, de sokáig a másik mclarenes, Jenson Buttont is maga mögött tudta. Utóbbinak végül akkor sikerült a ferraris elé kerülnie, amikor mindketten Karun Chandhokot igyekeztek lekörözni.
A spanyol pilóta azonban nem kesergett túlságosan a történtek miatt, ehelyett inkább kiemelte, nagy boldogsággal tölti el az, hogy ismét győzelemre esélyesnek érezte Ferrariját.
"Szerintem ez egy jó nap volt számunkra, az autó nagyon versenyképes volt itt Kanadában. Lehetőségem volt nyerni, Lewisszal harcolni, és fantasztikus munkát végezve előztük meg a bokszutcában"- kezdte futam utáni nyilatkozatát Alonso, akinek többször okoztak kellemetlen percet lassabb versenytársai a verseny során. "Vesztettünk pozíciót a forgalom miatt, és aztán még egyet. 10 pontot vesztettünk, hiszen 25 helyett 15-öt szereztünk. Nagyszerű feltámadás volt azonban ez a világbajnokságban. Törökországban még 50 másodperccel voltunk a McLaren mögött, itt pedig a győzelemért harcoltunk."
"A megfelelő irányba haladunk, és szerintem újra harcban állunk. Tényleg nagyon közel voltunk, benne voltunk néhány jó kis csatában, és jó érzés volt számomra az, hogy újra futamgyőzelemért harcoltam, és a dobogón álltam"- összegezte a Kanadai Nagydíjat a ferraris pilóta.
------------------------------------------------------------------------------------------------
Alonso elismeri, hogy a pocsék isztambuli szereplés után nem számítottak ennyire előkelő eredményre. A spanyol reméli, hogy a következő összecsapásra, az Európa Nagydíjra készülő fejlesztési csomaggal még versenyképesebbek lesznek.
"Törökország után nem számítottunk rá, hogy ilyen szinten fogunk teljesíteni. Valenciában lesz egy fejlesztési csomagunk és bízom benne, hogy ennek köszönhetően mindenféle pályán jók lehetünk. Soha nem álltam még a dobogón második hazai versenyemen, pedig a barcelonai után két hét múlva nagyon szívesen megtenném" - mondta az oviedói születésű klasszis.
|