Hírek>> : Hamilton elhalászta a Red Bullok elől a kanadai pole-t |
Hamilton elhalászta a Red Bullok elől a kanadai pole-t
2010.06.12. 20:27
Idén elsőször fordul elő a Forma-1-ben, hogy nem a Red Bull Racing valamelyik pilótája rajtol a pole pozícióból, a szezon nyolcadik futamát, a Kanadai Nagydíjat ugyanis a mclarenes Lewis Hamilton kezdheti a legelőkelőbb helyről. A brit az utolsó pillanatban előzte meg a Red Bull duóját. Michael Schumacher csak a 13. helyről rajtol vasárnap.
Az időmérő edzésre 23 fokig melegedett fel a levegő, míg az aszfalt hőmérséklete meghaladta a 30 fokot is. Néhány felhő ugyan időnként eltakarta a napot, de esni nem esett.
Első etap
A kvalifikáció első húsz percében a szokásoknak megfelelően a három újonc csapat pilótái mellett elsőként kieső versenyző kiléte volt a fő kérdés. Az idén debütáló alakulatok ugyan hétről hétre fejlődnek, de egyelőre még nem tartanak ott, hogy felvegyék a versenyt a az alsóházhoz tartozó, már többéves rutinnal rendelkező csapatokkal.
Így ők továbbra is egymással versenyeznek, ezt a csatát pedig ismét a Lotus nyerte, Heikki Kovalainen és Jarno Trulli a 19. és 20. rajtpozíciót szerezte meg. A finn pilótánál csak egy hajszállal volt gyorsabb az első etap legjobb kiesője, Kobajasi Kamui, aki a BMW Sauberrel két hete még a legjobb tízben vitézkedett a törökországi időmérőn. A Lotus számára jó hír - és a fejlődés egyértelmű jele -, hogy Kovalainen csak hat tizedmásodperccel volt lassabb a még továbbjutó Pedro de la Rosánál.
A Hispania és a Virgin pilótái egymást váltva foglalták el az utolsó négy pozíciót, közülük Timo Glock volt a leggyorsabb, Bruno Senna pedig ismét megverte csapattársát, Karun Chandhokot és a Virginnel autózó Lucas Di Grassit is.
A legjobb időeredményt Lewis Hamilton jegyezte a Q1-ben Sebastian Vettelt és Fernando Alonsót megelőzve.
Kanadai Nagydíj időmérő 1. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:15.889 |
|
5 |
2. |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:16.129 |
+0.240 |
6 |
3. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:16.171 |
+0.282 |
7 |
4. |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:16.350 |
+0.461 |
7 |
5. |
Robert Kubica |
Renault |
1:16.370 |
+0.481 |
6 |
6. |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:16.371 |
+0.482 |
6 |
7. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:16.423 |
+0.534 |
5 |
8. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:16.495 |
+0.606 |
8 |
9. |
Vitalij Petrov |
Renault |
1:16.569 |
+0.680 |
11 |
10. |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:16.598 |
+0.709 |
7 |
11. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:16.673 |
+0.784 |
7 |
12. |
Nico Hülkenberg |
Williams |
1:16.770 |
+0.881 |
10 |
13. |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:16.880 |
+0.991 |
12 |
14. |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:17.027 |
+1.138 |
9 |
15. |
Vitantonio Liuzzi |
Force India |
1:17.086 |
+1.197 |
7 |
16. |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
1:17.356 |
+1.467 |
8 |
17. |
Pedro de la Rosa |
BMW Sauber |
1:17.611 |
+1.722 |
11 |
18. |
Kobajasi Kamui |
BMW Sauber |
1:18.019 |
+2.130 |
10 |
19. |
Heikki Kovalainen |
Lotus |
1:18.237 |
+2.348 |
12 |
20. |
Jarno Trulli |
Lotus |
1:18.698 |
+2.809 |
11 |
21. |
Timo Glock |
Virgin |
1:18.941 |
+3.052 |
12 |
22. |
Bruno Senna |
Hispania Racing |
1:19.484 |
+3.595 |
10 |
23. |
Lucas di Grassi |
Virgin |
1:19.675 |
+3.786 |
12 |
24. |
Karun Chandhok |
Hispania Racing |
1:27.757 |
+11.86 |
3 |
Második etap
A papírforma alapján a tizenöt perces Q2-ben a két Toro Rosso, a két Williams, és a BMW Sauberrel állva maradó Pedro de la Rosa biztos kiesőnek számított. A kérdés csupán az volt, hogy a négy élcsapat, a Red Bull Racing, a McLaren-Mercedes, a Ferrari és a Mercedes GP, valamint a Renault és a Force India pilótái közül ki lesz az a kettő, aki csatlakozik a fenti ötöshöz.
Végül egy igencsak meglepő verzió következett be. Vitalij Petrov kiesése akkor sem meglepő, ha az orosz pilóta kiválóan teljesített az elmúlt hetekben, hiszen mégiscsak egy újoncról van szó, aki életében először a hétvégén vezet a montreali pályán. Az viszont sokkal meglepőbb, hogy Michael Schumacher csak a 13. helyről rajtolhat majd vasárnap.
Lewis Hamilton közben ismét a leggyorsabb volt, így a pole pozíció elsőszámú várományosává lépett elő.
Kanadai Nagydíj időmérő 2. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:15.528 |
|
8 |
2. |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:15.556 |
+0.027 |
11 |
3. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:15.597 |
+0.068 |
10 |
4. |
Robert Kubica |
Renault |
1:15.682 |
+0.154 |
9 |
5. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:15.692 |
+0.164 |
9 |
6. |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:15.742 |
+0.214 |
10 |
7. |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:16.001 |
+0.473 |
8 |
8. |
Vitantonio Liuzzi |
Force India |
1:16.171 |
+0.642 |
10 |
9. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:16.295 |
+0.767 |
9 |
10. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:16.314 |
+0.785 |
10 |
11. |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:16.434 |
+0.905 |
10 |
12. |
Nico Hülkenberg |
Williams |
1:16.438 |
+0.910 |
10 |
13. |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:16.492 |
+0.964 |
9 |
14. |
Vitalij Petrov |
Renault |
1:16.844 |
+1.316 |
10 |
15. |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
1:16.928 |
+1.400 |
8 |
16. |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:17.029 |
+1.501 |
8 |
17. |
Pedro de la Rosa |
BMW Sauber |
1:17.384 |
+1.856 |
8 |
Harmadik etap
Az utolsó tíz percet szokás szerint két részre lehetett osztani Kanadában is. Az első percekben az időmérő tíz legjobbja futott egy-két gyors kört, majd az utolsó nagy roham előtt mindenki a bokszba hajtott.
Hamilton ismét egy remek idővel nyitott, így ő várta az élről a rajtrács első feléről döntő utolsó nagy rohamot. A britet azonban Fernando Alonso, majd Mark Webber is megelőzte, ő maga viszont nem tudott faragni idején. Szerencséjére azonban még néhány másodperc hátravolt az edzésből, így új kört kezdhetett. Ez már tökéletesen sikerült, így Hamilton megszerezte idei első pole pozícióját. Hamilton sikere teljesen megérdemelt, hiszen az első két etapot is megnyerte, és a hajrában is bő két és fél tizedmásodpercet vert Mark Webberre, aki ismét megelőzte csapattársát, Sebastian Vettelt, aki harmadik lett.
Az idei szezon első hét pole pozícióját megszerző Red Bull Racing remek sorozata tehát megszakadt, de a csapatnak így is kiváló esélyei vannak a vasárnapi futamon.
Fernando Alonso negyedik lett a Ferrarival, de a spanyol is közel azonos tempót autózott, mint a két Red Bull. Ha hozzávesszük, hogy az ötödik helyezett Button is csak egy tizeddel volt lassabb, mint Alonso, akkor vasárnap igazán kemény csatára van kilátás.
Hamilton és a McLaren egyébként biztosan nem készült fel a végül pole-t érő pluszkörre, hiszen a az autóból kifogyott a benzin, így Hamilton maga tolta azt a pályán a boksz felé. A Forma-1 hőskorában lehetett hasonló felvételeket látni, amikor a csapatok még megközelítőleg sem tudták ennyire pontosan kiszámítani az üzemanyag mennyiségét, mint napjainkban.
Vitantonio Liuzzi kiválóan szerepelt a Force Indiával, hatodik lett Felipe Massa (Ferrari), Robert Kubica (Renault), Adrian Sutil (Force India) és Nico Rosberg (Mercedes) előtt. A Mercedes GP tehát meglepően tompának tűnik a kanadai pályán, hiszen a Q3-ban Rosberg sem sok vizet zavart már.
A 70 körös Kanadai Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 18 órakor rajtol, ami Montrealban déli 12 órát jelent.
Kanadai Nagydíj időmérő 3. etap |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:15.105 |
|
20 |
2. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:15.373 |
+0.268 |
21 |
3. |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:15.420 |
+0.315 |
24 |
4. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:15.435 |
+0.330 |
24 |
5. |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:15.520 |
+0.414 |
24 |
6. |
Vitantonio Liuzzi |
Force India |
1:15.648 |
+0.542 |
22 |
7. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:15.688 |
+0.583 |
23 |
8. |
Robert Kubica |
Renault |
1:15.715 |
+0.610 |
21 |
9. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:15.881 |
+0.776 |
21 |
10. |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:16.071 |
+0.965 |
20 |
|