Hírek>> : Massa jobb eredményre számított, Alonso sajnálja a balesetet |
Massa jobb eredményre számított, Alonso sajnálja a balesetet
2010.05.15. 20:32
A Ferrari csak egy pilótával képviseltette magát a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, miután Fernando Alonso úgy összetörte autóját az utolsó szabadedzésen, hogy szerelői azt nem tudták újraépíteni a kvalifikációig. A spanyol pilóta a bokszutcából rajtolhat majd, míg csapattársa, Felipe Massa a negyedik helyről kezdheti a versenyt.
A brazil pilóta úgy vélte, a második sor nem rossz eredmény a szűk utcai pályán, ám nem tagadta, egy picivel jobb eredményt várt, mert szerinte az első két rajthely egyike is elérhető lett volna.
Massára egyébként nagyon dühös volt a mclarenes Jenson Button, aki szerint riválisa gyorskörén tartotta őt fel a Q3 alatt. A ferraris ugyanakkor határozottan tagadta, hogy szándékosan tett volna így, amiről az Autosport számolt be: "Volt előttem egy autó, a pilóta lelassított és én is lassítottam. Aztán nyomtam a gázt, és amikor láttam, hogy Jenson jön, tovább nyomtam, vagyis semmit sem tettem szándékosan, ez egész biztos."
Felipe Massa (4. rajtkocka):
"A negyedik nem egy rossz hely. Hosszú verseny lesz a holnapi, sok váratlan helyzettel és erős pozícióban vagyok azzal, hogy a második sorból rajtolhatok. Az biztos, hogy egy kicsit jobb eredményt reméltem, mert elégedett voltam az autó vezethetőségével, de a Q3-ban az utolsó körömben majdnem mindig Rosberg közelében voltam, és képtelen voltam javítani az időn. Mindhárom szakaszban egy etap végén jött össze a legjobb idő, így volt a Q1-ben, a Q2-ben, a Q3-ban azonban nem. Kár, mivel az első sorba is kerülhettem volna. Megpróbálok lehetőleg minél több pontot szerezni, mert a bajnokság szempontjából létfontosságú mindig a top tízben végezni. Itt az F10-est könnyebb vezetni, mint a legutóbbi két versenyhelyszínen, és a gumik is nagyon jól működnek, különösen a keményebb keverék."
Fernando Alonso (bokszutcából rajtol):
"A lehető legrosszabb a bokszutcából rajtolni, tekintettel arra, hogy az előzés mindig problematikus dolog. Tényleg kár a történtekért, mert az autó nagyon jól működött. Az én hibám volt (a baleset), de nagyon balszerencsés helyzet is volt, mert egy 90 km/órás ütközésnél normális esetben nem törik így össze a kasztni! Sajnos az ütközés szöge miatt lett a sérülés olyan nagy, hogy az autót nem lehetett megjavítani és a szabályok nem engedik a tartalék-karosszériát használatát. Ezért a garázsból kellett az időmérőt figyelnem a csapatta azt remélve, hogy Felipe véget vet a Red Bull dominanciának. Nagyon szoros volt, és vasárnap minden tőlünk telhetőt megteszünk majd azért, hogy szerezzünk néhány pontot, amely jól jöhet a pontversenyben. S vajon gondolom-e, hogy túl sokat hibázok idén? Barcelonában, ahol talán a legnagyobb nyomás alatt voltam, a legjobb kvalifikációs körömet és a legjobb versenyemet teljesítettem. Ha tíz, Forma-1-ben eltöltött év után még mindig bizonyítanom kell, hogy nem érzek nyomást, akkor nincs értelme többet beszélni erről…"
Rendkívül nehéz helyzetbe kerültem és a csapatom is. Olyannyira megsérült az alváz, hogy azt időben már nem tudták megjavítani a szerelők. Szerencsétlen helyzet. Nem volt szerencsém. Blokkolt a bal első kerék és kisodródtam jobbra, majd a falnak ütköztem.
Az esetek nagy százalékában nem szokott ez velem megtörténni. Mindig arra törekszem, hogy érintetlen legyen az autó, de most a lehető legrosszabb következett be.
|