Hírek>> : Hamilton elítéli Alonso manőverét |
Hamilton elítéli Alonso manőverét
2010.05.07. 23:21
Újabb szócsata van kibontakozóban a korábban csapattársakként is működő két versenyző, a Ferraris Fernando Alonso és a McLarenes Lewis Hamilton között.
Már három éve annak, hogy a két szenvedélyesen versenyző pilóta egy párost alkotott a wokingi csapaton belül, és két év telt el a barcelonai téli tesztek során kirobbant rasszista incidens óta, melyet a spanyol világbajnok elvakult szurkolói idéztek elő.
Ha nem is a korábbiakhoz mérhető, de valamiféle csata ismét kialakulófélben van a brit és a spanyol között, melyet a sajtóban bonyolítanak le. A Ferrari versenyzője ugyanis múlt héten azt nyilatkozta, hogy Hamilton idei manőverei közül néhány „büntethető” lett volna, valamint kijelentette, hogy „ha csinál valamit a következő futamon, bármily csekély legyen is az, büntetés lesz a következménye”.
Hamilton erre a kritikára való felelet helyszíneként pont ellenfelének hazai versenyét választotta ki, ami ha nem is biztos, de valószínű, hogy olyan hatással lesz az Alonso drukkerekre, mintha vörös posztót lengetnének tengernyi bika előtt. A 25 éves versenyző ugyanis a PA Sport című lapnak Alonso három héttel ezelőtti, a kínai futamon végrehajtott műveletét ítélte el, mely során a spanyol csapattársa, Felipe Massa mellett hajtott el a bokszutca bejáratánál, ezzel a fűre sodorva a brazilt.
„Soha nem tettem volna ilyet, és határozottan nem olyan a jellemem, hogy megtegyem azt, amit ő csinált. Igazán rosszul is végződhetett volna Felipe számára. Ki is eshetett volna a versenyből.”
A Hamilton felé irányuló spanyol szurkolói ellenszenv azonban a 2008-as világbajnok válaszát leszámítva is kiújulni látszik, hiszen a katalán pálya egy átjáró alagútjára olyan posztert ragasztottak, amelyen a brit felhasított arccal látszik.
„Az emberek azt mondják, agresszív vagyok, de nem tudom, miért. Én csupán a legnagyobb szenvedéllyel versenyzem. Sokkal inkább szenvedélyes vagyok, mint agresszív” – zárta mondandóját Hamilton.
|