Hírek>> : Hamilton és Button dominált az európai nyitányon |
Hamilton és Button dominált az európai nyitányon
2010.05.07. 16:42
Négy tengerentúli futam után Európában folytatódik a 2010-es Forma-1-es világbajnoki sorozat. A Spanyol Nagydíj első szabadedzésén a két McLaren volt a leggyorsabb, de a Mercedesszel Michael Schumacher is jelezte, hogy újításaik valóban jelentős javuláshoz segíthetik őket.
Barcelonában nem volt túl meleg péntek délelőtt, a levegő hőmérsékletet csak 14 Celsius-fok volt, a pálya aszfaltja pedig csak két fokkal volt melegebb. Az ég felhős volt az első edzésen, de eső nem esett.
Az európai idény kezdetére már hagyományosan az összes csapat jelentős fejlesztésekkel készül, idén sincs ez másként. A legnagyobb várakozás a Mercedes GP átépített autóját előzte meg. A németek meghosszabbított tengelytávú és a korábbitól nagyban eltérő motorborítással ellátott négykerekűvel érkeztek Spanyolországba. A Mercedes mérnökei a pilóták feje felett lévő légbeömlő nyílást lejjebb és hátrébb helyezték, a bukókeretet biztosító oszlopos elem két oldalára. A csapat viszont a pénteki első edzésen nem kísérletezett az F-csatorna néven elhíresült elemmel.
A szokásos installációs köröket követően az első valamirevaló mért kört Felipe Massa futotta meg (1:24.129). A brazil pilóta Ferrarija nem csak az aerodinamikai újítások miatt jelent meg új külsőben a spanyol versenypályán, annak festése is megváltozott. Az olasz istálló autóiról az elmúlt napok cigarettareklám-ügye miatt eltűnt a kétes jelentésű vonalkód, annak ellenére is, hogy a Ferrari mindvégig állította, az nem a főszponzor Marlborót szimbolizálja. A további magyarázkodás helyett a csapat a jelek szerint inkább módosította festését.
A köridők a folytatásban persze tovább javultak, a másfélórás edzés felénél Lewis Hamilton már 1:21-es eredménnyel vezetett csapattársa, Jenson Button előtt. A McLaren-Mercedes tehát őrzi remek edzésformáját, hiszen legutóbb Kínában is a legutóbbi két év világbajnokai domináltak az első napon.
Hamilton és Button eredményét a riválisok már nem tudták megjavítani a hajrában, így a brit páros megnyerte az első szabadedzést Barcelonában. A Mercedes újításai is beváltak, Michael Schumacher a harmadik helyen zárta az első gyakorlást, és ami az ő esetében nagy szó, megelőzte csapattársát, Nico Rosberget is, aki ezúttal "csak" hatodik lett. A két ezüstnyíl közt a Red Bull Racing pilótái zártak.
A legjobb tízben fejezte be az első edzést a Renault-val Robert Kubica és Vitalij Petrov, a ferraris Fernando Alonso (a mezőny három, hazai pályán szereplő spanyolja közül ő volt a legjobb, Jaime Alguersuari és Pedro de la Rosa jóval hátrébb végzett, utóbbi műszaki probléma miatt mért kört sem tudott futni) és Kobajasi Kamui is, aki az edzés első felében még az élen is állt néhány percig.
Két tesztpilóta is szerepet kapott az első napon: a Force India ismét bevetette Paul di Restát (ezúttal Adrian Sutil pihent), míg a sereghajtó Hispania a frissen szerződtetett Christian Klient ültette Karun Chandhok autójába. Az osztrák fél másodpercet vert márkatársára, Bruno Sennára, aki szerint csapatának egyelőre nem is lenne szüksége tesztpilótára.
Az újonc csapatok közül ismét a Lotus volt a leggyorsabb, Heikki Kovalainen azonban még így is bő négy másodperccel volt lassabb Hamiltonnál. A finn újabb egy másodpercet vert saját csapattársára, Jarno Trullira, akitől a két Virgin Racing-pilóta csak néhány tizedmásodperccel maradt el. Továbbra is a két Hispania-autó a leglassabb a mezőnyben.
Az edzést szerencsére nem kellett megszakítani semmilyen incidens miatt, a kisebb kicsúszások és megpördülések mellett egyedül Nico Hülkenberg leállása okozott némi fennakadást, de a motorhiba miatt lerobbanó Williamset hamar biztonságos helyre tolta a pálya mellett dolgozó személyzet.
A Spanyol Nagydíj második szabadedzése pénteken 14 órakor kezdődik.
Spanyol Nagydíj 1. szabadedzés |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:21.134 |
|
21 |
2. |
Jenson Button |
McLaren-Mercedes |
1:21.672 |
+0.538 |
14 |
3. |
Michael Schumacher |
Mercedes GP |
1:21.716 |
+0.582 |
12 |
4. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:22.011 |
+0.877 |
27 |
5. |
Sebastian Vettel |
Red Bull Racing |
1:22.026 |
+0.892 |
22 |
6. |
Nico Rosberg |
Mercedes GP |
1:22.070 |
+0.935 |
19 |
7. |
Robert Kubica |
Renault |
1:22.202 |
+1.068 |
22 |
8. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:22.258 |
+1.124 |
19 |
9. |
Vitalij Petrov |
Renault |
1:22.397 |
+1.263 |
23 |
10. |
Kobajasi Kamui |
BMW Sauber |
1:22.492 |
+1.358 |
26 |
11. |
Sébastien Buemi |
Toro Rosso |
1:22.588 |
+1.454 |
24 |
12. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:22.975 |
+1.841 |
22 |
13. |
Paul di Resta |
Force India |
1:23.030 |
+1.896 |
21 |
14. |
Jaime Alguersuari |
Toro Rosso |
1:23.110 |
+1.976 |
31 |
15. |
Vitantonio Liuzzi |
Force India |
1:23.284 |
+2.150 |
19 |
16. |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:23.312 |
+2.178 |
22 |
17. |
Nico Hülkenberg |
Williams |
1:23.471 |
+2.337 |
20 |
18. |
Heikki Kovalainen |
Lotus |
1:25.329 |
+4.195 |
17 |
19. |
Jarno Trulli |
Lotus |
1:26.244 |
+5.110 |
20 |
20. |
Timo Glock |
Virgin |
1:26.340 |
+5.206 |
23 |
21. |
Lucas di Grassi |
Virgin |
1:26.694 |
+5.560 |
24 |
22. |
Christian Klien |
Hispania Racing |
1:27.250 |
+6.116 |
26 |
23. |
Bruno Senna |
Hispania Racing |
1:27.752 |
+6.618 |
27 |
24. |
Pedro de la Rosa |
BMW Sauber |
idő nélkül |
|
3 |
|