Hírek>> : Webber: Alonso elképesztően veszélyes volt |
Webber: Alonso elképesztően veszélyes volt
2010.05.03. 17:46
A Forma-1 ”fenegyereke” Mark Webber szerint Fernando Alonso lassan három hete – Kínában – bemutatott mutatványa hihetetlenül veszélyes volt.
Az ausztrál állítja, mindkét versenyző pórul járhatott volna.
Nagy port kavart a Kínai Nagydíjon Fernando Alonso és Felipe Massa első igazi összezörrenése. A spanyol a boxutca bejáratánál előzte meg csapattársát, aki így kénytelen volt várni míg Alonso kereket cserél.
Ennek köszönhetően több helyet is bukott a brazil, azonban sem ő, sem Alonso nem foglalkozott túl sokat ezzel az esettel.
A veszélyes helyzetekben szintén otthonosan mozgó Mark Webber szerint a spanyol nagyon kemény volt.
„Nagyon súlyos dolog egy ilyet megcsinálni a csapattársaddal. Ha még el is fogadható, akkor is elképesztően veszélyes, és opportunista.” – kritizált Webber.
„Ezzel a manőverrel össze lehet zavarni a csapattársad, mivel meg kell cserélni a kerékcserék sorrendjét. Nem biztos hogy úgy szeretnék visszatérni a gyárba, hogy előtte mindkét autó kiesett a boxutca bejáratánál.”
„Nagyon komoly dolgok is lehettek volna ebből. Végül azonban Fernando [Alonso] jól jött ki ebből.” – zárta gondolatait a Red Bull versenyzője.
|