Hírek>> : Alonso nem számít rá, hogy felborul az erősorrend |
Alonso nem számít rá, hogy felborul az erősorrend
2010.04.28. 16:50
Más versenyzőkhöz hasonlóan Fernando Alonso sem várja, hogy a csapatok zöme által Barcelonára ütemezett átfogó fejlesztések gyökeresen felborítanák az eddigi erősorrendet.
Az általános trend alapján az európai szezonkezdetre minden csapat előrelép valamelyest, ezért a kétszeres világbajnok csak a különbségekben számít némi változásra. "Nem gondolom, hogy nagyon összekeveredne a mezőny. Az egyik autó három, a másik pedig négy tizeddel gyorsul majd. A Red Bull az év végéig erős marad" - idézte Alonsót az Auto Motor und Sport. A spanyol ugyanakkor szilárdan hisz benne, hogy a Ferrari is az élmezőny tagja marad. "Minden pályán versenyképesek voltunk. Ez azt mutatja, hogy olyan autónk van, amellyel harcolhatunk a világbajnoki címért. Ugyanakkor a McLaren is megérdemli, hogy elöl áll. Lehet, hogy nem az ő autóik a leggyorsabbak, de minden lehetőségből a maximumot hozták ki. Nekünk is javítanunk kell a pontszerzési hatékonyságunkon" - fogalmazott a tabella 3. helyén álló Alonso.
|